Vágsellyét sötétedés után elepték a futók


Remekül sikerült a X. Vágsellyei Esti Futás

Évente egyszer futóestével zárul a nap Vágsellyén. Idén már tizedszer fordult elő, hogy a 21 ezres mátyusföldi város utcái megteltek emberekkel. Futókkal, gyaloglókkal, kíváncsiskodókkal.

Pontosan 1079 indulót számláltak meg a rendezők, de ennél sokkal többen mozogtak a Szentháromság tér és a vágvecsei városrész között. Nemegyszer már a versenyzők útját is akadályozva.

„Jubileumi futásunk rekordrészvételt hozott, túlszárnyaltuk az ezres álomhatárt, ami megörvendeztetett bennünket – mondta az Új Szónak a történésekről Tomáš Mészáros versenyigazgató. – A 7,3 km-es távon végül hazai győzelem született, elsőként Matúš Kompas futott át a célvonalon. A nyitrai ŠOG színeiben induló futó gyorsan kezdett, végig tartotta az iramot, és magabiztosan nyert. Nem volt igazi ellenfele, hiszen több mint egy percet vert a második befutóra. Újdonság volt, hogy a versenytávra beiktattuk a 15 aluliak kategóriáját, ugyancsak lehetőséget adtunk a versenyzésre a fiataloknak, rájuk 740 méter megtétele várt. S kedves jubileumi csemege volt a mászó apróságok mozgásra késztetése, három néhány hónapos gyereket sikerült kukoricaropival végigcsalogatni a kijelölt öt méteres pályán.”

X. Vágsellyei Esti Futás

7,3 km, férfiak: 1. Matúš Kompas (ŠOG Nitra) 23:35;
nők: 1. Simona Hrajnohová (platon.sk) 29:02,
55 év felett: 1. Halász Margit (Lefuthat-Nád) 38:50;
fiúk, 15 éves korig: 1. Mészáros Csaba 32:57;
gyaloglók, férfiak: 1–2. Jaroslav Veigh (Trnafski Walkeri) és Varga Rudolf (Lédec) mindketten 52:08;
nők: 1. Alenka Krchňáková 53:01.
740 m, fiúk, 1. Matúš Holbík 2:00,9, lányok: 1. Simona Kohútová 2:23,2.

forrás: ujszo.com

A rovat legfrissebb hírei