Rekordokat döntöttek a tallósi kastélyparkban


Rekordok sora dőlt meg július elején a tallósi Kastélyparki futás hatodik felvonásán

A bősi Képesi Attila és Nagy Buchinger Anita Tallóson (Fotó: Facebook)

Az Eszterházy-kastély parkjában kijelölt két kilométer hosszú körön reggel 8-tól este 8-ig egymást váltották a futók és kocogók, a legrövidebb távokon pedig a gyermekek is megmérettettek.

„Ennyien még sosem voltak rendezvényünkön. A legtöbben a Galántai járás városaiból, falvaiból érkeztek, de pozsonyiak, komáromiak, Nyitra-környékiek, csallóköziek is megtiszteltek bennünket jelenlétükkel. Sokan családostul rótták a köröket, a Galantská elita alakulatát 15-en képviselték. Az Eszterházy-kastély parkjában egyik napszakban sem volt üresjárat. Nyolckor kezdtünk, egy órával később már 70-en voltak a pályán. 240-en legalább egy kört teljesítettek, 160-an tíz kilométert futottak. Ezen a távon egyébként tavaly nyolcvanan álltak csatasorba. 31-en birkóztak meg a húsz kilométerrel, 17-en pedig sikerrel abszolválták a maratoni távot. A vízkeleti Nagy Fernandó 60, Moravszky László 90, Lapos Norbert pedig abszolút legjobbként 111 kilométert teljesített. Az utóbbi két résztvevő Alsószeliből érkezett a viadalra. A hölgyeknél a galántai Lenka Hudeková vitte a prímet, aki 92 kilométerig jutott. A váltók versenyében a Bősi Futóklub kvartettje 117 kilométerrel bizonyult a legeredményesebbnek. A nap mérlege: 3556 kilométer! A nagy érdeklődésre való tekintettel nem jutott befutóérem mindenkinek. Postán küldjük el azoknak, akiknek nem tudtuk a helyszínen átadni”
– lapozott a sikeres futónap krónikájában Kaprinai József, a rendezvény ötletgazdája.

Megtudtuk, a szervezők ezúttal is jótékonykodtak. „Nevezési díjat nem kértünk. A regisztrációnál elhelyezett urnában a résztvevők adakozásából 650 euró gyűlt össze. Ezt az összeget a társszervező felsőszeli RoniRun klub további 300 euróval fejelte meg. A befolyt összeget az Ember az Emberért polgári társulás megsegítésére fordítottuk” – fűzte tovább a gondolatsort a főszervező. A tapasztalatokat leszűrve már a folytatást fontolgatják. „A helybeliekre fókuszáltunk, a mozgás, a sportszeretet népszerűsítése volt az elsőrendű célunk. Vonzó programokkal készültünk a gyerekeknek, hogy ezáltal is meghozzuk a kedvüket a sportoláshoz. A kastélyparki futás iránti fokozott érdeklődés azonban azt sugallja, hogy versennyé növi ki magát. Természetesen jövőre folytatjuk” – zárta mondandóját Kaprinai József.

forrás: ujszo.com

A rovat legfrissebb hírei