Több mint ezren futottak a Gútán
Összesen 1014 futó rajtolt a X. DGSprint jótékonysági futóversenyen
DGS madártávlatból (Fotó: Facebook)
A gútai hajómalom és Dögös térségében közel 850 felnőtt és 160-nál több gyerek neve jelent meg az eredménylistákon. A jótékonykodás keretében ezúttal Szabó Gáborka örökletes betegségben szenvedő gútai fiú kezelésére gyűlt a pénz.
„Ennyi ember még nem futott versenyünkön. E fantasztikus álomhatárhoz tíz év alatt jutott el leköszönő szervezőgárdánk. Minden időben lezajlott, gördülékenyen folytak az események, kiváló atmoszféra uralkodott, amit az is jelez, hogy a szokottnál többen maradtak az eredményhirdetésig, mert egyszerűen jól érezték magukat – tájékoztatta az Új Szót Kárpáty Ernő, a DGS-csoport vezetője. – Ugyanakkor mindenki érezte azt is, hogy ez az utolsó, csapatunk által szervezett DGSprint. Elköszöntünk, de nálam mindenki idősebb a csapatból, amelyből néhányan maradnak, talán én is. Többen érdeklődtek, mi lesz a folytatással, Időt kérünk a váltáshoz, amíg összeáll az új szervezőgárda. Nekem is nehéz megválnom ettől a versenytől, hiszen saját gyerekemnek tekintem.”
A gyerekek 250 méteres élményfutásán kívül a felnőttek 3, 7 és 14 kilométeren versenyeztek. Ami szembetűnő, az a leghosszabb távon győztes Simonics Kevin ideje, ő 52:42 perc alatt birkózott meg a köves, füves, betonos talajon kijelölt kilométerekkel.
„Nagy eredménynek számít, erős tempóban futott a nehéz terepen, ráadásul nagyon meleg volt – folytatta Kárpáty Ernő, aki azt is elárulta, hogy idén Szőnyi Ferenc kiváló magyar triatlonversenyző és ultrafutó volt a DGSprint nagykövete. – Évről évre gyarapodik futótáborunk, sok a visszatérő, szinte már közösséggé értünk, amióta elkezdtük. Bátran kimondhatom, az ezer indulós álomhatár túlszárnyalásával a DGSprint régiónk meghatározó eseményévé vált, és már jó ideje nem csak a futás népszerűsítője. Nem egy egykori gyerekfutó idén már a felnőttek mezőnyében bukkant fel, ami örvendetes. Főleg akkor, ha közülük az egyik fiú meg is nyerte a 18 évesek korosztályos számát. Ugyancsak figyelemre méltó, hogy olyanok is közénk jönnek, akik életükben nem futnának, ha nem ragadta volna őket magával versenyünk légköre, ahol együtt indulhatnak az igazolt versenyzőkkel.”
Gútai győztesek
3 km
férfiak: Miklós Mátyás
nők: Iveta Ďuricová
7 km
férfiak: Michal Sivák
nők: Puha Réka
14 km
férfiak: Simonics Kevin
nők: Andrea Belzárová.
forrás: ujszo.com