Befejezhetik a két hosszanti lelátó építését Kassán


Kassa város képviselőtestülete szerdán jóváhagyta az új stadion építésének további támogatását. E szerint újabb kétmillió euróval dotálják a KFA első szakaszának befejezését.

"Jóváhagyás esetén van egy megegyezésünk a kivitelezővel, hogy a szerződés kiegészítése, amely a kiegészítő munkálatokról szól azonnal érvénybe lép. Ebben az esetben az építkezés 2020 augusztusában fejeződne be és 2020 októberében megtörténhetne a műszaki átadás" – mondta a Kassai Futball Aréna (KFA) helyszínén kedden egy sajtótájékoztatón Marcel Gibóda, a KFA vállalat igazgatótanácsának elnöke.

A főépület, az A-jelű főtribün, az ezzel szemben készülő C-lelátó és a gasztronómiai helyiségek befejezése, valamint az építkezési felügyelet és menedzsment biztosításának további költsége 2,22 millió euróra tehető. A fennmaradó 200 ezer eurós összeget a kivitelező által fizetett kötbérből (160 ezer euró) és a KFA saját forrásából fedeznék.

Októberre készülhet el a kassai stadion első része, ha...

A szerdai Športból kiderült, hogy újabb kétmillió euróra lenne szükség, hogy a KFA építésének első szakasza befejeződhessen. A tervek szerint három fázisban építenék fel az arénát, de időközben változtattak az egyes elemek sorrendjén, így újabb forrásokra lenne szükség. A támogatásról szerdán dönthet Kassa képviselőtestülete.

 

Ahhoz, hogy a stadionban futballmérkőzéseket is játszhassanak további pénzre van szükség. Ezek elsősorban az üzemeltetéshez szükséges eszközök, gasztronómiai felszerelés és a pálya karbantartásának költségei lennének. Az erre szükséges 1,6 millió euró még nem áll rendelkezésre. A képviselőtestület éppen ezért megbízta a polgármester, Jaroslav Polačeket és Gibódát, hogy újabb forrásokat teremtsen elő, akár külső partnerek bevonásával.

Itt jöhet képbe a közelmúltban magyar befektetővel erősödő FC Kassa (Košice), amely 2,5 millió eurót ajánlott fel. Ezért cserébe a stadion mellett épülő akadémia alatt lévő földterületet szeretnék megkapni. Itt legalább 2 újabb pálya készülne el, de a másodosztályú klub elnöke, Dušan Trnka már négyről beszélt. A Szlovák Labdarúgó-szövetség (SFZ) jelezte, hogy nincs ellenvetése az üzlet kapcsán és a város is pozitívan reagált, így minden bizonnyal hamarosan komolyra fordulhatnak a tárgyalások.

Amennyiben az aréna további részei, vagyis a két kisebb lelátó és a saroklelátók is megépülnek, akkor az UEFA rendszerében 4-es besorolást kapna a stadion. Ha csak a két hosszanti lelátó és a főépület épül meg, akkor 3-as kategóriába sorolnák be a Kassai Futball Arénát. Az építkezés második és harmadik szakaszának befejezéséhez, vagyis a teljes stadionhoz további 5 millió euróra lenne szükség.

Fotó: facebook.com/kosickafutbalovaarena

Magyar befektető mentheti meg a kassai focit

A nagy hagyományokra visszatekintő, jelenlegi cégjogi formájában 2018 óta működő egyesület a szlovák bajnokság másodosztályában szerepel. A kassai FC a TJ FK Vyšné Opátske és az FK Košice-Barca fúziójával jött létre és próbálja továbbvinni a nagymúltú VSS hagyományait. Első idényében csupán egy vereséget jegyezve jutott fel a másodosztályba, ahol jelenleg a 9.

A rovat legfrissebb hírei