Polyánban még a focipályát is vissza kellett "vásárolni" az újrakezdéshez


Bemutatjuk a Bodrogköz és Ung-vidéki kispályás amatőr labdarúgó bajnokság csapatait – VI. Rész: POLYÁN

A jelenlegi csapat

Nemrégiben Demko Dominikkal és Lipán Zsolttal készítettünk interjút, akik a Bodrogköz és Ung-vidéki kispályás amatőr labdarúgó bajnokság szervezői. Bemutattuk a bajnokságot, kulisszatitkokat tudhattunk meg a szervezésről, és úgy döntöttünk, hogy elindítunk egy olyan heti sorozatot, mely segítségével a bajnokág 12 hétében bemutatjuk a bajnokság mind a 12 csapatát, nyilván a focira és a bajnokságra kihegyezve, de egyben a településekről is írunk bővebben, megvizsgálva a történelmüket, helyzetüket, a mindennapi életüket, és akár helyi érdekességeket is a Bodrogköz és Ung – vidéken. Az elmúlt három hétben sorozatunk I., II., III., IV. majd V. részében bemutattuk Abara és Perbenyik, Bodrogszentmária, Mátyócvajkóc - Bajánháza és Zétény csapatait, sorozatunk következő részében pedig maradunk a Bodrogközben, ahol ifj. Bagonyi János, Polyán polgármestere és a focicsapat legnagyobb támogatója mutatja be a kedves olvasóknak a községet és a csapatát.

Polyán a Felső Bodrogközben, Királyhelmectől 7 km-re északra, Lelesz és Szolnocska települések között, a Latorca bal oldalán helyezkedik el. A 811 éves község nevét előszőr, 1214-ben a leleszi alapítólevél „Poylen” alakban említi meg. 1369-ben „Polyan” néven bukkan fel írott forrásban. Várszög nevű határrészén állt 1404-ben egykori vára, amely a Csebi család tulajdonában állt. Nyoma sem maradt. A falunak 1557-ben 5 adózó portája volt. 1715-ben 21 ház nélküli és 12 lakott jobbágytelke létezett. 1787-ben 66 házában 475 lakos élt. Határában fekszik a leleszi alapítólevélben (1214) is említett Puszta-Csernyő (Csernopolo) dombja, melyen a község református temetője található. Puszta-Csernyő lakosai a községet a 18. század végén hagyták el, beköltöztek Pólyánba és megépítették a református templomot. A 18. század végén Vályi András így ír róla: „POLÁNY. Tót falu Zemplén Vármegyében, földes Ura a Leleszi Prépostság, lakosai többen ó hitüek, fekszik Leleszhez közel, mellynek filiája, határja ollyan, mint Leleszé, első osztálybéli.” (forrás: wikipédia)

Gazdag történelme mellett komoly sporttörténelmet is tudhat magának a falu, melyet ifj. Bagonyi János polgármester úr mutatott be nekünk, viszont már az elején leszögezte, hogy szerencsés, amiért úgy tud beszámolni mindenről, hogy történelmi visszatekintés áll rendelkezésére Szmolyák Lajos archívumából.


Szmolyák Lajos (jobbról a szélen) a polyáni labdarúgás "történésze"

“Pólyánban a foci hagyománya az elérhető feljegyzések alapján 1925-1930 évek környéken kezdett kialakulni, mikor még rongyból varrt labdával játszottak. Első futball pályája a jelenlegi pályával szemben az út másik oldalán helyezkedett el. Igazi futball élet 1950 években Szmolyák Lajos idejében kezdődött el, amikor is már a foci pálya a jelenlegi helyére kerül, és körbekerítették pléh kerítéssel és megépült az öltöző, melyet összefogással épített a falu, az ahhoz szükséges anyagi hátteret pedig brigád munkák vállalásával gyűjtötték össze.


Az 1956-os csapat

Az átadó ünnepségen a csapat vendége volt a “Spoje Košice (Kassa)” csapata, akiknek edzőjük a Csehszlovák válogatott edzője is volt egyben Jančiansky. Mérkőzésekre akkoriban lovas szekérrel és biciklin jártak.”
– kezdte a visszatekintését Bagonyi János polgármester úr, akitől azt is megtudtuk, hogy a pólyáni csapat büszkélkedhetett először Adidas mezekkel, melyeket Szmolyák Lajosnak sikerült Jugoszlaviából beszereznie, aki országos sportegyesületi tag is volt.


Az 1964-es csapat

“Az első futballcsapat 1960-ban megszűnt majd 1968 őszén már új felállással kezdték újra a focit a településen, melynek köszönhetően az akkori csapat felkerült a járási II. osztályba, úgy, hogy a téli kupadöntő meccsen sikerült Borsi csapatát 2:1-re megverni, amivel megnyerték az akkori seregleget.”
A polgármester úr külön kitért azoknak a sportszerető polyániaknak, akiknek a helyi futball nagyon sokat köszönhetet az előző évtizedekben, így Szmolyák Lajosnak, Román Györgynek, Szmolyák Gyulának és Gerenyi Jánosnak. Ők mindig nagy odafigyelést fektettek a sport működésére a községben. Sajnos azonban a hőskor után egy hanyatlás is bekövetkezett. “Pólyánban 2006-ig mindig volt futballcsapat, majd 2010 után a község akkori vezetése eladta a focipálya területét, így hivatalosan 2024-ig a falu nem rendelkezett futballpályával.”


A 90'-es évek ificsapata

Ezen változtatott ifj. Bagonyi János, aki a 2022-es polgármesteri választás után az új vezetőséggel együtt sok egyéb vezetői feladata mellett szívügyeként tekintett a sportélet fellendítése a községben.

“2024-ben Takács Miklóstól és Takács Oszkártól sikerült 30 évre újra visszakapni 1 euró szimbólikus bérleti díjért cserébe a futball pályát, amit ezúton is nagyon köszönünk nekik, és köszönjük támogatóinknak is a segítséget. Amikor megalakult a Bodrogköz és Ung-vidéki kispályás amatőr labdarúgó bajnokság, nem volt kérdés hogy mi is csatlakozni szeretnénk. Jelenleg 30 sportolót számlálunk, akiknek büszkeségünkre a 80%-a helyi lakos. A tabella 4.helyét foglaljuk el Lelesz csapatával együtt azonos pontszámmal. Igyekszik a falu a kis költségvetésből hozzájárulni és támogatni a futballt, de a csapat tagjai is gyűjtenek, hogy mindig legyen “frissítőre”.  Közös összefogással minden lehetséges, és erre Polyán igazi példa!” - zárta beszélgetésünket a sportszerető polgármester.



A rovat legfrissebb hírei