Szobrot állítanak Pelének Szlovákiában


Szlovákiában jövőre avatják fel a brazil futball-legenda, Pelé szobrát

Pelé szobra Santosban
fotó: almendron.com


Mint azt a tavaly elhunyt háromszoros világbajnok egykori menedzsere, tanácsadója és régi barátja a SITA-nak elmondta, a szoboravatásra Pelé szlovákiai látogatásának 30. évfordulója alkalmából kerül sor.

„Pelé szobrának elhelyezésére eddig két szubjektum fejezte ki érdeklődését, emellett két szobrász jelentkezett, akik szívesen elkészítenék az alkotást. A válogatást azonban csak jövőre, február végén zárjuk le, így a többi érdeklődőnek még van esélye. A szobor elhelyezését azonban nagyon alaposan meg kell fontolnunk, mert nemzetközileg is rendkívüli presztízsnek számít majd, és remek reklámot garantál. Vonzó turisztikai attrakcióvá is válhat azok számára, akik a világ minden tájáról Szlovákiába látogatnak“ – mondta Joe Borbély, a szoborprojekt kezdeményezője.

Elmondása szerint a szobrot olyan világhírű személyiségek leplezhetik le, mint Pelé fia, Edinho, Pelé legjobb barátja, Edu és a három világsztár – Ronaldinho, Zico vagy Neymar – egyike.

„Mindenki érdeklődését fejezte ki. Tehát elsősorban arról lesz szó, hogyan lehet mindent a megfelelő időpontban egyeztetni” – tette hozzá Borbély. Pelé 1994-es látogatása Szlovákia történetének legnagyobb sportdiplomáciai eseménye volt.

„Különleges esemény volt, hiszen történelmi utam Szlovákiába nem volt könnyű. Európa viharos időket élt akkoriban, és aggódtam a biztonságom miatt. Maga a látogatás azonban kellemesen meglepett. Mindenhol a tömeg kedvessége és barátságossága fogadott. Amikor körülbelül 5000 ember jött el dedikáltatni a könyvemet, az meghatott. Könnyek csillogtak a szememben a meghatottságtól”
– mondta Pelé 2019-ben kizárólag a SITA-nak.

forrás: korkep.sk

A rovat legfrissebb hírei