Muñoz szerint a helyzetkihasználáson kell javítani


Edzői értékelések a Rózsahegy-DAC mérkőzés után

Fotó: Cséfalvay Á. András

A DAC 1:1-es döntetlent játszott a rózsahegyiek otthonában. Lássuk, miként vélekednek a látottakról a vezetőedzők.

Xisco Muñoz (DAC 1904): „Nehéz mérkőzés volt, melyet az alakulása szempontjából két ellentétes félidőre oszthatunk. Az elsőben kontroll alatt tartottuk a játékot. Különböző helyzeteket dolgozunk ki, az ellenfél kapuja elé kerültünk. A második játékrész már kiegyenlített volt, de itt is sikerült lövőhelyzetbe kerülnünk, voltak lehetőségeink. A végén egy ponttal távozunk egy olyan ellenfél otthonából, ahol nem könnyű a pontrablás. Folytatnunk kell a munkát, hogy hatékonyabbak legyünk a helyzetkihasználásban, és megtaláljuk a csapaton belüli egyensúlyt.”

Peter Tomko, másodedző (Rózsahegy):
„Igazából nem tudok mást mondani, mint az ellenfél edzője. Az első félidőben valamivel aktívabbak voltak a vendégek. Kidolgozott helyzetig nem igazán jutottak, inkább pontrúgásokból veszélyeztettek. A második félidő kiegyenlítettebb volt, a két tizenhatos között zajlott a játék. Megérdemelt döntetlen született két taktikailag jól felkészített csapat között. Számunkra jó löketet adhat a meccs az előttünk álló találkozókra.”

A meccs:
MFK Rózsahegy – FC DAC 1904 1:1

forrás: parameter.sk

A rovat legfrissebb hírei