Felsőszeliben rajtolt a Vándorkupa


Egy híján csak női győzelmeket hozott a Westernlovagló Vándorkupa 2023 első versenye

A lovaspárosok verseny előtti felvonulása (Facebook-felvétel)

Laura Dulická, Bašternák Anna, Bernáth Erika és Dominika Čelková is dívízióelső lett, akárcsak a férfiaknál Fehér István.

A felsőszeli Nyergesben mintegy húsz lovaspáros indult. „De ennél jóval többen voltunk, mert hagyományos lovastalálkozónkat is megtartottuk. A nézők is szép számban kijöttek – tájékoztatta az Új Szót Lednecky Zoltán házigazda, aki alapító tagja a vándorkupás mozgalomnak, s nincs olyan év, amikor ne szervezne versenyt, lovastalálkozót a Nyergesben. – Le a kalappal a versenyzők előtt. Jó időben és pályán, balesetmentesen lezajlott minden. Mindenki bizonyíthatta felkészültségét. A jelenlevők üdvözlése után ismét egyperces néma csenddel emlékeztünk elhunyt lovasainkra, s aztán következtek a versenyek, két gyorsasági számban: szlalomban és hordókerülésben. Külön a junioroknak és a nyílt versenyben indulóknak, teljesítményük alapján mindannyian két divízióba voltak sorolva, most először. Unokám, Adrienn is indult pónijával, Öcsivel. Hat hete ült először lóra, még sokat fejlődhet, de már most büszke vagyok rá.”

A Westernlovagló Vándorkupa május 27-én, szombaton Kőhídgyarmaton folytatódik.

Felsőszeli győztesek

juniorok, szlalom, 1. divízió (1 induló):
Laura Dulická (Maestoso Masni) 26,519, 2. divízió (6): Bašternák Anna (Hangin with dun it) 29,646; hordókerülés, 1. divízió (2): Bašternák Anna (Hangin with dun it) 17,015, 2. divízió (5): Laura Dulická (Maestoso Masni) 19,003.

Open, szlalom, 1. divízió (3): Bernáth Erika (Kotra Schick Playboy) 24,419, 2. divízió (9): Dominika Čelková (Shoumi Golden Bar) 25,468; hordókerülés, 1. dívízió (2): Bernáth Erika (Kotra Schick Playboy) 17,141, 2. divízió (11): Fehér István (Blue Wolf Continents) 18,204

forrás: ujszo.com


A rovat legfrissebb hírei