Feketenyék az utolsó állomás


Erős mezőny várható az amatőr fogathajtók dél-szlovákiai sorozatának idei 6. és egyben utolsó állomásán Feketenyéken

Két győzelme után díjazták Kajos Sándort Dunatőkésen (Képarchívum)

Szombaton a GG Ranchon találkozik a mezőny.

„Legalább 25 fogatra számítok, legalábbis arra lehet következtetni a nevezésekből. Ebből 15 magyarországi, ráadásul nagyon jó hajtókkal, 4–5 országos bajnok is van köztük. Lószerető Klubunk versenyzőivel maximális elszántsággal készülünk erre a kihívásra, hogy méltó ellenfelei lehessünk neves magyarországi riválisainknak. Bízom benne, hogy mind a kettesfogatok akadályhajtásában, mind vadászhajtásában legalább három dél-szlovákiai bekerül a legjobb hatba. Remélem, nem fog esni, versenyünk azonban semmiképp nem marad el” – közölte érdeklődésünkre Gasparovics László házigazda, aki egyben a klub vezetője.

Legutóbb a dunatőkési futballpályán randevúztak a dél-szlovákiai amatőr hajtók, elenyésző magyarországi részvétellel. „Összesen 12 indulónk volt. Alsószeli klubtársunknak, Kajos Sándornak ment a legjobban, aki akadályhajtásban és vadászhajtásban is mindenkit megelőzött – derült ki Cserge Igor házigazda rövid értékeléséből. – Előtte kérdéses volt az időjárás, de végül kedvezett, és örülök annak, hogy minden balesetmentesen lezajlott. Jómagam erősebb számomban, a vadászhajtásban lettem harmadik, azután, hogy akadályhajtásban hatodikként végeztem. Szoros a befutó, csak Feketenyéken alakul ki a végső sorrend sorozatunkban.”

Tegyük hozzá, hogy mindkét szám összetettjének négy legjobbja egy héttel később egy magyarországi megyei bajnokságon indulva versenyez majd az idei dél-szlovákiai bajnoki címért.

forrás: ujszo.com

A rovat legfrissebb hírei