Szerződést hosszabbított felvidéki származású kapusával a Fradi


A Ferencváros hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződést hosszabbít Dibusz Dénessel.

"Dibusz 2014 januárjában igazolt Pécsről a Ferencvárosba. Meggyőző teljesítményével hamar a csapat elsőszámú hálóőre lett, az akkori vezetőedző, Thomas Doll irányítása alatt végig ő volt az első választás. Ezt követően bár Gróf Dávid személyében komoly posztriválist kapott, a legtöbbször Sergei Rebrovnál is Dibusz nevével indult kezdőcsapatunk felsorolása. Dibusz Dénes eddig 184 bajnoki találkozón védte csapatunk kapuját, 26-szor a Magyar Kupában, 30 alkalommal pedig nemzetközi tétmérkőzésen is az ő feladata volt ellenfeleink megállítása a gólszerzésben" – olvasható a Fradi.hu-n.

Felvidékről telepítették ki a Fradi kapusának nagyapját

A Komáromi járásban található város, Naszvad (2020.1.1-től kapta meg a városi rangot) gazdag történelemre tekinthet vissza. A legszomorúbb időszak kétségkívül a II. világháború után köszöntött be a Nyitra és a Zsitva folyók közötti síkságon elterülő településre. Az 1947-es és 1948-as esztendőkben a lakosság körülbelül 80 százalékának kellett elhagynia otthonát és Csehországban valamint Magyarországon folytatni életét.

Korábban már írtunk róla, hogy a kapus nagyapját Felvidékről, Naszvadról telepítették ki a II. világháború után. A játékos a Magyar Aranylabda díjátadón mesélt portálunknak családjáról.

A kétszeres magyar bajnok és háromszoros kupagyőztes Dibusz szerződésének részleteit nem hozták nyilvánosságra az FTC-nél, így azt sem tudni pontosan meddig szól az új konktraktus.

FM | Dibusz Dénes: „Meg kell szereznünk a 31. bajnoki címet" | 2020.05.07.

Iratkozz fel csatornánkra, hogy ne maradj le a FradiMédia egyetlen videójáról sem: https://www.youtube.com/c/fradimedia -------------------------------------...

Fotó: Sport365/KisÁdám

Európa élvonalában a DAC

A DAC európai viszonylatban is az élmezőnyben helyezkedik el a fiatal játékosok foglalkoztatottságát illetően. Ez a labdarúgó-statisztikákra szakosodott svájci székhelyű CIES Football Observatory legújabb kutatásából derül ki, amelyben 93 élvonalbeli bajnokságot és 1 292 klubot vizsgáltak meg.

A rovat legfrissebb hírei