Visszatértek az iskolába az STK játékosai


Nem tanulás céljából, hanem segíteni mentek a somorjai labdarúgók.

Az FC STK 1914 Somorja játékosai az utóbbi időszakban az egyéni edzések mellett segítettek már a pályafelújítási munkálatoknál, de a helyi idősek otthona lakóit is támogatták. Most a somorjai Corvin Mátyás Alapiskolába látogattak el.

Az intézmény a nem várt oktatási szünetben a tantermek felújításába fogott bele. Új színt kaptak az osztályok, melyekbe új padok, székek is kerültek. A focisták a bútordarabok pakolásában, elrendezésében segédkeztek.

Juraj Hajdúch, Leginus Lukáš, Magyar Attila és Méry Tamás munkáját az iskola igazgatója, Mészáros Péter is üdvözölte: "Köszönöm a srácoknak a segítséget."

Fotó: stksamorin.sk

Időseknek segítettek a somorjai focisták

Azon kívül, hogy a futballisták elvégzik a napi egyéni edzésadagot, ott segítenek, ahol tudnak. Szépítik a stadion környékét, aktívan részt vesznek az edzőpálya felújításában. Nemrég egy olyan ötlettel álltak elő, hogy segítenének azoknak, akik ezekben a hetekben a legnagyobb veszélyben vannak: az Ambrózia idősotthon lakosainak. "Az igazgatónővel történt egyeztetés után az Ambrózia lakosainak gyümölcsöt vásároltunk.

A rovat legfrissebb hírei