Már nem edzenek Dunaszerdahelyen
Az utánpótláscsapatok után már a felnőttek is egyénileg készülnek.
"Jelenleg a megelőzés a legfontosabb, ezért a mai naptól csak egyénileg edzenek a sárga-kékek" – olvasható a DAC weboldalán.
A dunaszerdahelyi MOL Akadémia vezetősége hétfőn hozta meg a döntést, hogy az utánpótlásban nem tartanak edzéseket a héten, de a felnőttek ekkor még gyakoroltak. Pénteken viszont már nekik sem kellett edzésre jelentkezniük.
Dunaszerdahelyen és Komáromban sem edzenek az utánpótlásban
"Hétfőn a MOL Akadémia vezetősége úgy döntött, hogy a koronavírus megjelenésének megelőzése érdekében eltöröljük a heti edzéseinket és az általunk tervezett tornákat. Egyúttal a Szlovák Labdarúgó-szövetség (SFZ) a diák és az ifjúsági kategóriák bajnoki mérkőzéseit elhalasztotta egy későbbi időpontra. Ez a két kategóriánk indivudális programot kapott, hogy otthon is tudjanak edzeni, az előkészítő kategóriánk pedig teljes szabadot kaptak a hétre.
"Mindenki számára egy ismeretlen és új a helyzet, amit a koronavírus megjelenése okozott nem csak a világban, de közvetlen környezetünkben is. A DAC 1904 minden munkatársa maximálisan figyelembe veszi és betartja a kormány legfrissebb rendelkezéseit és az egészségügyi irányelveket, ugyanakkor felelősséggel, odafigyeléssel és megértéssel kezeli a kialakult helyzetet. A helyzetre való tekintettel a klub vezetősége úgy döntött, hogy felelős vállalatként, a megelőzés a kockázatok minimalizálása érdekében minden munkatársat otthoni munkavégzésre utasítja. Az A csapat játékosai közül a szlovákiai játékosok otthonukba utaznak, a magyar játékosok helyzete kérdéses a határzárak miatt, a többi külföldi játékosnak pedig teljes körű ellátást biztosítunk jelenlegi szálláshelyükön" – nyilatkozta Jan Van Daele sportigazgató. A klub magyarjai közül többen Győrben laknak.
A Fortuna Ligát szervező szlovákiai Ligás Klubok Uniójának (ÚLK) utolsó közölt információja szerint a bajnokság rájátszása leghamarább április 4-én indulhat el. Akkor tartanák meg az első fordulót. Az országban viszont a kosárlabda, a jégkorong és a röplabda bajnokságot is befejezettnek tekinthetjük, hiszen azokat beszüntették.
Fotó. facebook.com/fcdac
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: koronavírus, fortuna-liga, sportesemények, Óvintézkedés, sportesemény, fc-dac-1904