A vesztes DAC-ból került be védő a hét csapatába


Cesar Blackman mellett Jakub Švec is bekerült a legjobbak közé.

Bár a dunaszerdahelyiek vereséget szenvedtek a hétvégén a Nagyszombattal vívott kerületi rangadón, jobbhátvédük mégis bekerült a forduló álomcsapatába. Cesar Blackman harmadszor van ott az idényben a hét csapatában. A panamai játékos eddig a lehetséges 22 meccsből 21-szer játszott a DAC-ban. A Szenice elleni első 2020-as mérkőzést sárga lapos eliltása miatt kellett kihagynia. A 21 játékos a lejátszott közel 1 600 játékperce alatt három gólpasszt osztott ki és hat sárga lapot kapott.

Németh Krisztián: A következő meccsen mindenképp nyerni akarunk

Úgy érzem az első negyedórában jól letámadtak és fent tudtak labdákat szerezni, mi nem tudtunk megfelelően kijönni a kapu elől. Aztán jött a gól, ami megváltoztatta a mérkőzést. Utána tudták játszani a játékukat. Davist nem könnyű pótolni, ő eléggé hiányzott a balszélről. De ez nem lehet kifogás, hogy ezért nem sikerült megnyerni a meccset.

 

Érdekesség, hogy a nagyszombati Spartak hiába győzött a MOL Arénában, a szakértők szerint senki nem érdemelte ki, hogy ott legyen a legjobb tizenegyben. Ott van viszont a szerdahelyiek tulajdonában lévő Jakub Švec aki nyáron és télen is a sárga-kékekkel készült, de az aranyosmaróti ViOn-ban szerepel kölcsönjátékosként. A 19 esztendős támadó az 50. percben talált be a trencsénieknek. A futballista 17 bajnokiján második gólját szerezte a szezonban, és ha egy kicsit jobban összpontosítás akár több is lehetett volna, hiszen például két perccel gólja előtt egy remek labdaszerzés után már csak a kapussal állt szemben, de nem tudott túljárni az eszén. Csapata ennek ellenére 2-0-ra győzött Križan Richardék ellen.

Fortuna liga

Fortuna liga prijala čerstvé nariadenie Ústredného krízového štábu S... R o zákaze športových podujatí predbežne na dva týždne. Nariadenie plne akceptujeme a veríme, že to situácii pomôže. Najbližšie dva týždne sa Fortuna liga neodohrá Naša liga by sa tak mala opäť rozbehnúť po reprezentačnej prestávke, ktorá je na programe na konci marca.

Fotó: facebook.com/FortunaLigaSK

A rovat legfrissebb hírei