Tizenharmadik bajnoki címét szerezte Vodnyánszki Renáta


Szombaton rendezték a junior fedett pályás atlétikai szlovák bajnokságot.

A Megy Sport Dunaszerdahely versenyzője, Vodnyánszki Renáta távolugrásban mérettette meg magát. 585 centiméteres teljesítményével beállította februárban ugrott egyéni csúcsát és az első helyen végzett. A második a nagyszombati AK AŠK Slavia színeiben Lehenová Monika lett 544 centiméterrel, míg a dobogó harmadik fokára Veselská Sandra, a pozsonyi Naša atletika színeiben 543 centiméterrel állhatott fel. A Megy Sport másik versenyzője, Domonkos Tímea 464 centiméterrel a tizedik lett. Akár egy jobb eredmény is benne lehetett volna a pakliban a számára, de első két kísérleténél is belépett.

"Szerintem nagyon jól ugrottam, az egyéni csúcs is ezt mutatja. Tudom, hogy képes vagyok még ennél is jobbat ugrani, hiszen nem egyszer ugrottam már 585-öt. Még öt centiméter hiányzik az olaszországi Európa-bajnoksághoz. Igyekezni fogunk és bízom benne, hogy a nyáron ez is megcsináljuk. Még van min dolgoznunk, hiszen változtattunk a nekifutásomon. Áttértünk a 14 lépésesről a 16 lépésesre. Ezzel küzdünk még egy kicsit, de már egyre jobban néz ki, a nyárra biztosan szuper lesz" – értékelt a Szlovák Atlétika Szövetség Facebook-oldalának Vodnyánszki Renáta.

Security Check Required

(null)

A 2020-as junior Eb-t július 16. és 19. között az olaszországi Rietiben rendezik majd, a női mezőnyben távolugrásban 590 centiméteres ugrásra van szükség a biztos kvalifikációhoz.

A mindössze 16 éves csallóközi atléta immár tizenháromszoros szlovák bajnoknak mondhatja magát és a felnőttek mezőnyében is szerzett már ezüstérmet a szezonban.

Egyéni csúccsal nyert ezüstöt a felnőttek között Vodnyánszká

A FINAL SCORE MÉDIA Kft. kiemelt hangsúlyt fektet a határon túli magyar sportszeretőközönségre is, ezért platformját szélesítve létrehozta a sporthataroknelkul.hu, erdelysport.hu, felvideksport.hu oldalakat. A bővítés azt a célt hivatott szolgálni, hogy a diaszpóra és a Kárpát-medence minden magyar sportolója megfelelőmédiahangsúlyt és támogatást kaphasson.

Fotó: facebook.com/atletikasvk; Ján Luky

A rovat legfrissebb hírei