Vida Máté: Magunkban keresem a hibát


A DAC magyar válogatott középpályásával a Szenice elleni döntetlen után beszéltünk.

A közönség már a huszadik perc körül nemtetszését fejezte ki a játék miatt.

Volt már ilyen ebben a stadionban. Szerencsére akkor jól reagáltunk erre, hiszen a következő meccseken jobb teljesítményt nyújtottunk. A szurkolónak szíve joga azt mondani, amit szeretne. Amikor megy a szekér akkor biztatnak minket, amikor kevésbé és nem tetszik nekik a hozzáállásunk vagy bármi más, akkor azt szóvá teszik. Nekem ezzel semmi bajom. Egy kis türelmet kérünk. Új edzői stábunk van, amely szeretne egy kicsit másfajta játékstílust, mint az előző. Bíznia kell bennük mindenkinek, játékosnak, szurkolónak és csak akkor tudunk előre lépni, ha közös erővel dolgozunk tovább.

A középpályán te és Kalmár Zsolt is többször jeleztétek meccs közben hogyan helyezkedjenek az elöl társak. Nincs még meg a tökéletes összhang a támadások építésénél?

Eddig abból indul ki a játékunk, hogy a támadó zónában visszatámadtunk és sokszor szereztünk ott labdát. Ezt most is kéri az edző, de kicsit kompaktabb focit szeretne játszatni velünk, mint korábban. A támadásoknál még akadtak problémák. Én is kihagytam másfél hónapot, "Kázsé" (Kalmár Zsolt-a szerk.) is kihagyott három hónapot és mi vagyunk a csapat szervezői. Én magunkban keresem a hibát. Idővel nekünk is több erőnk lesz. Én például egy hete edzek és csak azért tértem vissza, mert problémáink vannak. Nem mondom, hogy száz százalékos vagyok, mert ez nem igaz. Közös erővel kell melóznunk tovább.

A védősor és a támadósor között sokszor nagyon nagy volt a tér, ez korábban nem volt jellemző a csapatra. Ilyenkor még fontosabb a középpálya szerepe, hogy csökkentsétek a távolságokat?

Ezt én is éreztem. Volt, amikor 50 méteres távolság volt belül, ami hatalmas. Én az 50. perc körül már éreztem is, hogy fáradok. Kérte az edző is, hogy ezt szűkítsük, amennyire tudjuk. Ebben még fejlődnünk kell, szoktuk is gyakorolni. Dolgozni kell ezen, mert ha nagy a távolság köztünk, akkor nem lesz könnyű ebből túl sok jót kihozni.

Rossz játékkal és döntetlennel kezdte az évet a DAC

A mérkőzés előtt a szerdahelyi B-közép egy hatalmas molinót feszített ki a kapu mögé, amelyen Peter Hyballának és stábjának képe, valamint egy "Danke" felirat jelent meg. Szép gesztus volt így megköszönni a sárga-kékek előző edzői stábjának másfél éves munkáját. A hazai kezdőben két meglepetés is volt, Jedlička helyett Száraz állt a kapuban, míg a csatársorban a fiatal Ricardo Phillips kapott lehetőséget.

Az ellenfélből hogy készültetek? Szinte semmiben nem lehettetek biztosak a meccs előtt velük kapcsolatban.

Nem mondanám, hogy ez különösen zavart minket, hiszen nem volt egy jó felkészülési időszakunk. Teljesen mindegy volt, hogy ki az ellenfél, muszáj volt így is profin készülni. A hétnek a felkészülési része rendben is volt. Jól játszott a Szenice. Nagyon lelkesek voltak annak ellenére, hogy hónapok óta fizetést sem kaptak. Baumgartner (A 2018/2019-es szezonban Denis Baumgartner még a DAC játékosa volt-a szerk.) mondta, hogy vannak problémáik, de az egyéni kvalitásaik rendben vannak. Ezt láttuk is. Egy jó példa volt arra a meccs, hogy senki ellen nem mehetsz úgy ki a pályára, hogy félvállról veszed a találkozót, mert bárki okozhat meglepetést.

A vasárnap jobbhátvédként játszó Dominik Kružliak elmondta, hogy ez a meccs lenyomata volt a felkészülésnek. "Nem volt ideális az elmúlt időszak. Reméltük, hogy ezt megtörjük a Szenice ellen, de nem sikerült. Tovább kell dolgoznunk és koncentrálni a következő mérkőzésre. Új edző érkezett, neki is meg nekünk is időre van szükségünk, hogy átformáljuk a játékunkat. Szenvedünk a befejezéseknél, nagyon kevés gólt szerzünk. Az ellenfélnek több helyzete volt és Benji (Száraz Benjamin-a szerk.) tartott minket meccsben. Valahogy ez most nem megy, meg kell törnünk ezt."

Fotó: facebook.com/fcdac

A rovat legfrissebb hírei