Rossz játékkal és döntetlennel kezdte az évet a DAC


A Dunaszerdahely hazai pályán gyenge játékkal kezdte a tavaszi szezont.

A mérkőzés előtt a szerdahelyi B-közép egy hatalmas molinót feszített ki a kapu mögé, amelyen Peter Hyballának és stábjának képe, valamint egy “Danke” felirat jelent meg. Szép gesztus volt így megköszönni a sárga-kékek előző edzői stábjának másfél éves munkáját.

A hazai kezdőben két meglepetés is volt, Jedlička helyett Száraz állt a kapuban, míg a csatársorban a fiatal Ricardo Phillips kapott lehetőséget.

Az első említésre méltó próbálkozás Davis nevéhez fűződött, aki szabadrúgásból veszélyeztetett. Ez után viszont sorra jöttek a szenicei lehetőségek. Elsőként Eneji került helyzetbe egy jó kiugratás után, de Száraz beleért a labdába, majd Šimić tudott menteni. A 24 percben már másodszor fejezte ki nemtetszését a hazai tábor. Először még csak “Ébresztőt” fújtak, majd kevésbé szalonképes módon is véleményt mondtak a csapat teljesítményéről.

Ezt követően Divkovićnak volt egy jó megindulása, majd egy veszélyes lövése, de ezzel el is lőtték puskaporukat a szerdahelyiek. A folytatásban a korábban DAC-ban is megforduló Baumgartner lőtt nem sokkal mellé, majd Totka pepecselt el egy nagyon ígéretes ellentámadást, aminél Beskorovainyi mentett fontosat. A végén még Akinyoola is elrontott egy 2 az 1 elleni kontrát és fölé lőtt. Ez után a szurkolók gúnyosan ollézni kezdtek a hazai játékosok passzainál. Szünetre erőteljes füttykoncert mellett vonultak a csapatok.

Az 51. percben végre futballra emlékeztető dolgot mutattak a hazaiak. Kalmár passzának szeme volt, így eljutott Fábryhoz, aki a felső lécre bombázott. Rögtön utána jött egy kapufa a Szenice részéről is, Totka lövését csak szemmel verte Száraz, Akinyoola ismétlését viszont már magához ölelte a hálóőr.

Még egy óra sem telt el a meccsből, amikor Phillipset Schäfer váltotta. Ez után láthattunk egy újabb veszélyes hazai támadást, amely végén Didiba szerette volna felsegíteni Kružliakot, aki erre lökdösődni kezdett. A játékvezető mindkét játékosnak sárgát adott, pedig a szenicei nem érdemelte volna meg.

Egy elrontott szerdahelyi szöglet után újra tanári kontrát vezettek a vendégek, Eneji egyedül vezette a kapusra a labdát, majd mellé lőtt. Sokat elmond, hogy a támadót Kalmár üldözte egyedül.

A 74. percben jött a következő hazai helyzet. Davis szabadrúgását Šimić fejelta Vorel kezébe. Jött viszont a lehetőség a másik oldalon is, Akinyoola cselei után a lövését Száraz bravúrral védte. A 80. minutumban a mérkőzés lehetőségét Fábry hagyta ki, amikor Divković pazar beadására érkezett üresen, de a kapus óriási bravúr bemutatva megóvta kapuját a góltól.

Három perccel a vége előtt Divković fejelte fölé Davis beadását éppen megelőzve a kifutó Volert. A B-közép félárbócra újra felhúzta a molinóját, így egy hatalmas Danke felirat állt a vendégek kapuja mögött a végét. A szurkolók talán ezzel is utalni akartak valamire(?).

Az utolsó pillanatban Fábry szöglete után Šimić fejében még benne volt a győztes gól, de fölé fejelt. Maradt a 0-0. Ritka pillanatoknak lehettünk tanúi, füttykoncerttel ért véget a mérkőzés a MOL Arénában.

A vendégek beugró vezetőedzője, Eduard Pagáč a találkozó utáni sajtótájékoztatón elmondta, hogy szerinte a játékosai hősök voltak, hogy jelen helyzetben így tudtak teljesíteni és pontot loptak a MOL Arénából. Hélder Cristóvai kifejtette, hogy megértik a szurkolókat, de nekik időre van szükségük, hogy jobban összeszokjanak és meg tudják tanulni azt az új taktikát amit szeretnének játszani.

Fortuna Liga, 19. forduló:

FC DAC 1904-FK Senica 0-0 (0-0)
MOL Aréna, 7 056 néző, v.: Pavlík (Hancko, Žákech)
Sárga lap: Kružliak (58.), Šimić (67.), Davis (80.), Schäfer (85.) ill. Meliš (9.), Yenne (53.), Didiba (58.), Totka (73.), Baumgartner (85.)

DAC: Száraz - Kružliak, Šimić, Beskorovainyi, Davis - Vida M., Fábry, Kalmár - Divković, Phillips (Schäfer 56.), Vida K. (Ramirez 82.)
Szenice: Vorel - Addo, Didiba, Mihál - Cascardo, Totka, Baugartner, Yenne, Eneji - Meliš (Buchel 91.), Akinyoola

További eredmények:

MŠK Žilina-ViOn Zlaté Moravce 3-0
Spartak Trnava-Slovan Bratislava 0-0
ŠKF iClinic Sereď-MFK Ružomberok 2-2
FC Nitra-FK Pohronie 0-0
AS Trenčín-MFK Zemplín Michalovce 8-1

Fotó: felvidéksport.hu

A rovat legfrissebb hírei