Érvényesült a papírforma Nagymihályban


A HC DAC az elején még tartotta a lépést ellenfelével, de végül sima vereséget szenvedett.

A két csapat októberi mérkőzésén nagy bravúrt bemutatva a DAC le tudta győzni a szlovák bajnok Nagymihály (Iuventa Michalovce) csapatát. Az akkori 26-24 után nem feltétlen volt meglepő, hogy 0-3-mal indítottak Bízik Boglárkáék. A papírforma alapján ellenben várható volt, hogy a tabella második helyén álló hazaiak előbb utóbb elkapják a fonalat a tizedik helyezett szerdahelyiek ellen.

Nagy győzelmet arattak a szerdahelyi kézis lányok

A csallóközi hölgyek a szlovák bajnokot fogadták hazai pályán. A jóval veretesebb nevekből álló vendégek legutóbbi két mérkőzésükön csak egy pontot gyűjtöttek, de így is ők voltak a favoritok. A meccs az első negyedórában kiegyenlített játékot hozott. Az egy-egy gólos dunaszerdahelyi előnyt rendre kiegyenlítették a nagymihályiak.

A nagymihályiak 7-6-nál vezettek először, nehány perccel később pedig már 10-6-ot mutatott az eredményjelző. A csallóközi hölgyek támadásban elvesztették lendületüket, míg ellenfelük szinte hibátlanul teljesített Oláh Bella kapuja előtt. A félidőben 18-11-re vezettek a hazaiak.

A második félidőben egyre nőtt a különbség a csapatok között. Xavi Mena, a vendégek mestere 25-15-nél időt is kért, hogy felrázza játékosait. Sajnos a spanyol szakembernek nem sikerült megtalálnia az ellenszert a bajnok játékára, így a végeredmény 37-22 lett.

A mérkőzésen a legtöbb dunaszerdahelyi gólt nem meglepő módon a bajnokság góllövőlistáját vezető Bízik Boglárka lőtte, de beköszönt a csallóköziek fiatal játékosa, Ollé Anna is, aki első találatát szerezte a MOL Ligában.

MOL Liga, 21. forduló:

Iuventa Nagymihály-HC DAC Dunaszerdahely 37-22 (18-11)
Nagymihály, v.: Daňo, Sabo

Vendég gólszerzők: Bízik Boglárka 8, Kozma Dominika 2, Straka Mária 2, Mészáros Réka 2, Rajnohová Monika 5, Ollé Anna 1, Bugár Cintia 2

Fotó: facebook.com/mskds; Lelkes Ernő

A rovat legfrissebb hírei