Gyászol a felvidéki sportélet
Elhunyt Vimi Roland a felvidéki asztalitenisz egyik meghatározó alakja
Fotó: szlomasport.sk
Gyászol a felvidéki sportélet, miután 55 éves korában elhunyt Vimi Roland, a csallóközi asztalitenisz egyik meghatározó alakja.
Vimi Roland Dunaszerdahelyen született 1969. június 21-én. Komoly sportolói pályafutást tudhat maga mögött, hiszen többszörös országos bajnok. A Lokomotíva Rača és az ŠKST Bratislava színeiben kétszer volt csehszlovák bajnok és Szuperligagyőztes.
1987-ben Milan Grmannal nyert bajnokságot férfi párosban, 1989-ben férfi egyéni bajnokságot nyert, majd 1988-ban és 1990-ben Jarmila Mihočkov oldalán a vegyes párost is behúzta. Nagyon magas technikai játéktudása és folyamatos jó teljesítményének köszönhetően 1992-ben a cseh–szlovák ranglista élén állt.
Nemzetközi szinten is kimagasló teljesítményt nyújtott, szerepelt a csehszlovák, a cseh–szlovák, majd a szlovák válogatottban is. Legnagyobb eredménye a férfi csapatversenyben elért világbajnoki bronzérem, melyet az 1991-es Japán világbajnokságról hozott haza. Vima Roland megjárta az olimpiát is, részt vett az 1992-es barcelonai játékokon, ahol egyéniben a 33. helyen végzett.
Csiba (erre a becenévre hallgatott) az asztalitenisz révén eljutott más, egzotikus országokba, nagyvárosokba is: Iránban bronzérmes volt csapatban a sok ország részvételével rendezett tornán, a japán nemzetközi bajnokságon csapatban elsők lettek és egy harminctagú társasággal járt Ausztráliában játszani (vegyes párosban második volt), de maradt idejük bejárni a földrészt is.
2020-ban beiktatták a Szlovák Asztalitenisz Szövetség Hírességek Csarnokába, és az elmúlt években a csallóközi asztalitenisz felvirágoztatásáért dolgozott, így hiánya nagyon fog érződni a felvidéki sportéletben. Emléke legyen áldott!