Fegyvert rántottak a régiófocis mérkőzésen


Súlyos incidens a régiófocis mérkőzésen – fegyvert fogtak a mérkőzés delegáltjának a fejéhez

Fotó: Dano Vydra - Facebook

Váratlan incidensbe torkollott a hatodik ligás Gbeľany – Horný Hričov régiófocis mérkőzés.

„Sok mindent láttam már a futballban, de ilyet még soha” – közölte a Sportnettel egy szurkoló, aki a közösségi oldalán számolt be az esetről. Az első félidő gól nélküli döntetlennel ért véget, minden normálisnak tűnt egészen addig, amíg a játékosok le nem vonultak az öltözőkbe.

„Egy illető, akit krónikus rikácsolónak neveznék, egyfolytában kiabált. A mérkőzés delegáltja figyelmeztette őt, hogy viselkedjen rendesen. A fickó erre átugrott két sort, elővette pisztolyát, felhúzta, majd a delegált fejéhez nyomta. Húsz méterre voltam tőlük. Rettegtem. A lelátón valaki azt kiáltotta, hogy hívjanak rendőrt. Az illető felpattant a rollerére, majd elhúzott” – közölte a szemtanú.

A rendőrség végül elfogta a férfit, mint kiderült, egy egykori játékvezetőről van szó. A mérkőzést több mint 40 percre félbeszakították. Az esetről Vladimír Baďura, a mérkőzés delegáltja is beszámolt.

„Illetlen és vulgáris stílusban szidta a játékosokat és a játékvezetőket, ezért szükségesnek éreztem, hogy figyelmeztessem őt, hogy viselkedjen rendesen. Pillanatok alatt lejátszódott az egész. A helyzet súlyosságát csak akkor tudatosítottam, amikor néhány szurkoló elkezdett menekülni. Féltem, veszélyeztetve volt az életem. Le akartam videózni a viselkedését. Ekkor odalépett hozzám, azt hittem meg akar benne akadályozni, hogy videót készítsek. Ő viszont fegyverrel kezdett fenyegetni. Egy mérkőzésen, ahol barátságos hangulatban zajlott a játék. Ez egy elítélendő tett. Az emberek is megdöbbentek. Sosem éltem át hasonlót a karrierem során. Most komolyan fontolóra vettem, hogyan tovább” – közölte Baďura.

A rendőrség egyelőre nem adott ki hivatalos tájékoztatást a történtekkel kapcsolatban.

forrás: parameter.sk

A rovat legfrissebb hírei