Dunaszerdahelyen hétfőn kezdenek
A pihenőidőszak a végéhez közeledik, Xisco Muñoz vezetőedző védencei hétfőn megkezdik a tavaszi idényre való felkészülést
A sárga-kékek 2023. december 17-én Pozsonyban a Slovan ellen zárták a bajnoki őszt. Ezt követően a játékosok azonnal hazautaztak a családjaikhoz és kezdetét vette a téli pihenés időszaka. Bár igaz, hogy az elmúlt három hét sem kizárólag a szabadságolásról szólt, a labdarúgók ugyanis közben az egyéni edzésterveiket teljesítették. Hétfőn, 21 nap elteltével, a csapat ismét találkozik a MOL Akadémián.
Az új esztendő első összejövetele ugyanis 2024. január 8-ra, hétfőre van tervezve. A téli felkészülés nyitónapja a tesztelések jegyében telik majd, a labdával először kedd délelőtt találkoznak a futballisták.
Az idei felkészülés kizárólag hazai környezetben zajlik, amelynek három mérkőzés is a részét képezi. A sárga-kékek első két újévi ellenfele egyaránt Ausztriából érkezik, pontosabban az ottani élvonal negyedik és nyolcadik helyezettjével, a TSV Hartberg, illetve az Austria Wien együtteseivel találkoznak. A főpróbát egy héttel az első bajnoki összecsapás (DAC-Skalica, február 10-e) előtt vívják, amelyen a cseh első liga 15. helyezett gárdáját, az FC Zlínt látják vendégül.
A téli felkészülés menetrendje:
2024. január 8.: a téli felkészülési időszak kezdete
2024. január 20.: DAC 1904 – TSV Hartberg (Ausztria, 1. liga)
2024. január 26., 15:00 óra: FK Austria Wien (Ausztria, 1. liga) – DAC 1904
2024. február 3.: DAC 1904 – FC Zlín (Csehország, 1. liga)
Forrás: dac1904.sk
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: dac, dunaszerdahely, niké-liga, felvidék, xisco-muñoz