Újra 90 perc jutott a KFC védőjének a válogatottban


Varjas Zoltán újra kezdő volt a magyar U21-es válogatottban.

A Komáromban szereplő védő a Horvátország elleni felkészülési mérkőzésen is végig a pályán volt, és nem volt ez másként Szlovéniában sem.

Gera Zoltán új taktikai felállással küldte pályára csapatát kedden, három belső védővel kezdtek a magyarok. A kiegyenlített játékoz hozó mérkőzésen a hazaiak végül egy tizenegyesgóllal tudtak nyerni. Tóth Bence kezezése után Jan Mlakar lőtte be a büntetőt, Varga Ádám hozzáért, de védeni nem tudott.

"A játékosok hozzáállásával elégedett vagyok, taktikailag megvalósították a megbeszélteket, sajnos támadásban pontatlan volt a játékunk, az utolsó passzokban rendre hibák csúsztak, ezért nem sikerült megbontani a nagyon szervezetten védekező szlovénok védelmét. Új felállást próbáltunk ki, védekezésben azt a játékot hoztuk, amit elterveztünk, megakadályoztuk az ellenfél kontráit, nem alakultak ki helyzetek a kapunk előtt. Támadásban viszont még láthatóan fejlődnünk kell, egy ilyen összeszokott, jól védekező riválissal szemben ugyanis csak pontosabb, határozottabb előrejátékkal lehet lehetőségeket kialakítani" – olvasható Gera Zoltán értékelése az MLSZ honlapján.

U21-es felkészülési mérkőzés:

Szlovénia-Magyarország 1-0 (0-0)
Gólszerző: Mlakar (58.) - tizenegyesből:

Magyarország: Varga Ádám Gábor - Bolla Bendegúz (Korbély Kristóf 84.), Varjas Zoltán, Nagy Zsombor, Tóth Bence, Szalai Attila - Kiss Bence (Szabó Bence 84.), Banó-Szabó Bence (Schäfer András 63.), Tajti Mátyás - Szabó Máté (Májer Milán 73.), Bíró Bence

Fotó: twitter.com/MLSZhivatalos

 

A rovat legfrissebb hírei