Három pótmérkőzéssel zárul a Fortuna liga őszi szezonja


A döntetlenkirályt fogadva zárják az őszi szezont a Dunaszerdahelyen

A Fortuna Liga őszi szezonja ugyan már hivatalosan véget ért, viszont a téli szünet előtt még néhány csapatra, köztük a DAC-ra is pótolt mérkőzés vár.

Úgy tűnik, a sárga-kékek sikeresen kikecmeregtek a kisebb hullámvölgyből, hiszen a bajnokságban tíz meccs óta tartó veretlenségi szériát húznak, legutóbbi négy mérkőzésüket pedig egyaránt megnyerték. Ennek, valamint a vetélytársak botlásának is köszönhetően a DAC kényelmes előnyre tett szert a második helyen az üldöző Spartak Trnavával szemben, valamint egy győzelemre megközelítette a listavezető Slovant.

A dunaszerdahelyiek idei utolsó mérkőzésükön a Ružomberok vendéglátójaként lépnek pályára. Az eredetileg szeptemberre tervezett találkozót a MOL Arénában végzett gyepcsere miatt kellett elhalasztani. A rózsahegyiek a bajnokság döntetlenkirályának mondhatják magukat, hiszen eddigi 16 találkozójuknak a fele pontosztozkodással ért véget. Igaz, hogy csak háromszor hagyták el vesztesként a pályát, de a Liptovský Mikuláš (ellenük kétszer is), a Zlaté Moravce, a Michalovce és a Banská Bystrica ellen elhullajtott pontok a későbbiekben még hiányozhatnak. Annak ellenére, hogy jelenleg kétmeccses hátrányban vannak (az aranyosmarótiak elleni találkozójukat vasárnap pótolják), az ötödik helyet tudhatják magukénak, viszont hat pont a hátrányuk a negyedik Podbrezovával szemben.

„Bízom benne, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtjuk, mindent kiadunk magunkból és örömet okozunk magunknak és a szurkolóknak, bár tisztában vagyunk vele, hogy egy minőségi csapattal találkozunk. Ám annál nagyobb a motivációnk a sikerre. A Ružomberoknak egy szervezett, fegyelmezett és sokat futó csapata van, amely szlovák srácokból áll, akik minden meccsen teljes erőbedobással küzdenek, és ez az előnyük a remek szervezettséggel, a támadásba való gyors átmenetekkel és a veszélyes pontrúgásokkal együtt. Tudjuk, hogy a Fortuna Ligában mindig szükséges a küzdeni tudásból és az intenzitásból álló alap, majd emellé rakhatjuk hozzá nemcsak az egyéni, de a rendszerszintű minőséget is. Nagyon bízom benne, hogy jól fel leszünk erre készülve és győzelemmel zárjuk a meccset” – nyilatkozta Adrian Guľa, a DAC vezetőedzője, aki Miroslav Káčer mellett egyelőre Andrija Balić játékára sem számíthat csütörtökön. A hosszú sérülésből lábadozó horvát középpályás ugyan már a csapattal edz, de a mester szerint még nincs felkészülve a bevetésre.

A DAC és a Ružomberok az előző idényben négyszer is találkozott – kétszer az alapszakaszban, kétszer a rájátszásban. A sárga-kékek szeptemberben győzni tudtak Rózsahegyen, majd decemberben pontosztozkodás került az összegzésbe. A tavasz az északiaknak feküdt jobban – hazai pályán és Dunaszerdahelyen is nyerni tudtak. A sárga-kékek ezt megelőzően 2020 szeptemberében tudták legyőzni hazai pályán soros ellenfelüket.

Csütörtökön további két pótolt mérkőzés van programon. Az éllovas Slovan az Ivan Galáddal még veretlen Zlaté Moravce együttesét fogadja, a Spartak Trnava pedig a felső hatosba vágyódó nagymihályiakat látja vendégül.

forrás: parameter.sk

A rovat legfrissebb hírei