Újabb erős ellenféllel folytatja a felkészülést a DAC
A topolyai TSC ellen vívja második felkészülési mérkőzését a DAC
Pillanatkép a tavalyi mérkőzésről
fotó: FK TSC / facebook
Szerdán 18:00-kor a szerb élvonal egyik élcsapata, a TSC Topolya látogat Dunaszerdahelyre, ahol a DAC nyári felkészülésének második mérkőzését játssza a MOL Akadémián. A belépés ingyenes.
A sárga-kékek múlt pénteken az örmény bajnok FC Noah ellen kezdték meg a nyári meccssorozatot, ahol 2:1-es vereséget szenvedtek. A DAC gólját Alejandro Mendez szerezte, az ellenfél pedig két tizenegyessel fordított.
Branislav Fodrek vezetőedző a Topolya elleni összecsapásra már fejlődő játékot vár a csapattól: „Egy újabb minőségi ellenféllel szembeni találkozó vár ránk. A felkészülésünk jelenlegi szakaszában ismét két félidőre osztjuk a játékosok megterhelését. Bízom benne, hogy jó teljesítményt nyújtunk, és hogy mindegyik meccsel minden téren fejlődni fogunk.” - nyilatkozta Fodrek a klub honlapján.
Az ellenfél, az FK TSC Topolya jelenleg is Dunaszerdahelyen edzőtáborozik. A szerb csapat a 2022/23-as idényben története legnagyobb sikerét érte el a bajnokság második helyével, és tavaly bejutott az UEFA Konferencia Liga egyenes kieséses szakaszába is. A most zárult szezonban a szerb Szuperligában hetedikek lettek, a kupában pedig az elődöntőig jutottak.
A topolyai klub új vezetőedzője a boszniai-holland Darije Kalezić, aki korábban Hollandiában (De Graafschap, Den Haag) is dolgozott. A TSC vele a kispadon eddig egy meccset játszott – 1:0-s vereséget szenvedtek a szerb másodosztályú IMT ellen.
A Topolya keretében több válogatott játékos is szerepel: Veljko Ilić (szerb A-válogatott), Marko Lazetić (utánpótlás-válogatott), az ausztrál válogatott Miloš Degenek, valamint Prestige Mboungou, aki Kongó színeiben játszik. A klub piaci értékét a Transfermarkt 26,4 millió euróra becsüli – ez jóval meghaladja a DAC 15,7 milliós keretértékét.
A két csapat eddig kétszer találkozott felkészülési mérkőzésen: 2022 januárjában 1:1-es döntetlen született Törökországban (DAC-gól: Veselovský), tavaly szeptemberben pedig a Topolya 4:1-re győzött a klubalapításuk 110. évfordulójára rendezett mérkőzésen. Akkor Christián Herc szerezte a DAC becsületgólját, és Mendez, valamint Trusa is pályára léptek – mindketten továbbra is a keret tagjai.
A TSC szombaton a DAC partnerklubja, a Győri ETO ellen zárja a dunaszerdahelyi edzőtáborát.
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: dac, dunaszerdahely, niké-liga, felvidék, felkészülés