A komáromi Romhányi Renáta is átúszta a Balatont

Azt is elárulta: gyermekkorában felmentették őt tornából, de egyetemistaként egyre jobban megkedvelta az úszást, s e hét végén sikeresen teljesítette a Révfülöp és Balatonboglár közti 5,2 kilométeres távot.

„Az életemben először idén vállalkoztam a hagyományos 5,2 kilométer hosszú balatoni táv leúszására, ami 2,5 óra alatt sikerült. Állítólag 12 ezren neveztünk, s mivel szombaton 7-11 óra között folyamatosan rajtoltunk, nem tudom, hogy a sokaságban még hányan voltak a Csallóközből, én egyetlen ismerőssel sem találkoztam. A helyszínre elkísért a férjem, aki őrizte a személyes holmimat, és szurkolt nekem. Bár előzőleg tartottam attól, hogy ekkora tömegben majd nagyon sokáig tart a regisztráció, a startolás és végül a chipek leolvasásával párosuló fogadásunk, de minden nagyon gyorsan, ügyesen ment“ – nyilatkozott a sikeres teljesítménye és a hazaérése után a Ma7-nek a nagy álma megvalósulásáról az örömittas hölgy.

Azt is elárulta, hogy hónapok óta folyamatosan készült fel a Balaton-átúszásra:

A barátnőm hivatásos edző, aki korábban már háromszor teljesítette ezt a távot, s bár idén nem nevezett be, de segített nekem a felkészülésben. Hetente legalább két alkalommal együtt úsztunk 2-2,5 kilométert a Vág és Duna folyóban, majd a Holt-Vág melegebb vizében, s ha azt az időjárás gátolta, akkor az úszómedencében. A rajt előtti hetekben pedig legfeljebb 3,5 kilométeres távokat teljesítettünk egyéni edzésterv szerint“.

Mind mondta: a Balaton-átúszás során számára legnehezebbnek az első 500 méter számított, amikor a rengeteg úszó felkeverte az iszapot, s annak „köszönhetően“ időnként szúrós növények is rátekeredtek a karukra, lábukra.

"Az általam megszokott 3,5 kilométert magabiztosan leúsztam, s a táv utolsó harmadában már némi izomlázat is éreztem. Taktikus technika-váltásokkal úgy kellett lazítani, hogy közben haladjak is előre. Az utolsó pár száz méterben pedig az lelkesített, hogy hamarosan kiérek a partra. Ott leolvasták a chipemet, tudatták az eredményemet, s átadtak egy kis csomagot, ami egy emlékpólót és különféle harapnivalókra, kávéra, üdítőre beváltható utalványokat tartalmazott. Finom teával is megkínáltak, s persze, útközben az úszófolyosót biztosító, lehorgonyzott vitorlásokon is kérhettünk vizet és energiát adó szőlőcukrot. Azokról hívták a mentőket azoknak, akik közben rosszul lettek. Szerencsére, ez velem nem fordult elő. Jóleső érzéssel nyugtáztam, hogy ezt is meg tudtam tenni, s nem is került akkora erőfeszítésbe, mint ahogy azt korábban elképzeltem, hiszen tartalékba maradt még erőm. Az is melengeti a szívemet, hogy már én is a kék pólós Balaton-átúszók közé tartozom. Ha az egészségem engedi, lehet, hogy jövőre is benevezek..."– fejtette ki.

Arra a kérdésre, hogy mióta ilyen örökmozgó sportlady, nevetve válaszolt: „Asztmás-allergiás kislányként felmentettek tornából. Aztán javult az egészségi állapotom, s 17 évesen már szívesen aerobicoztam, egyetemistaként pedig egyre jobban megkedveltem az úszást. Mindig olyan sportágak érdekeltek, amelyekkel nem kellett kötelezően foglalkoznom, és nem jártak együtt a nagyfokú izzadással. Nos, ez a vízben így van. Amíg a két lányom kicsi volt, rendszeresen jógáztam, ami szintén kikapcsolt, megnyugtatott. Jelenleg ők 22 és 17 évesek, így van elég időm úszni a nyílt vizekben, mert a medencék mindig is kevésbé vonzottak. Az idei 40. Balaton-átúszással önmagamat ajándékoztam meg a közelgő 50. szülinapom alkalmából. Mi tagadás, ez egész életre szóló, emlékezetes ajándék marad.“

forrás: szurkolo.sk