Mátyusföldi teniszező a Roland Garros főtábláján


Az év második Grand Slam tornáján is sikerült főtáblára kerülnie a nádszegi Gombos Norbertnek

Vasárnap kezdődik az év második nagyszabású tenisz eseménye a Roland Garros, amelynek főtábláján felvidéki játékosért és több magyar teniszezőért is szoríthatunk. A nádszegi Gombos Norbert sikerrel vette a selejtezőket és három győzelemmel ott lesz a párizsi torna főtábláján.

Az év második Grand Slam tornáján is sikerült főtáblára kerülnie a nádszegi Gombos Norbertnek, aki ezúttal is a selejtezőből indulva a harcolta ki a főtáblát. Gombos a francia nyílt teniszbajnokság selejtezőinek első két fordulójában két hazai pályán szereplő francia játékost győzött le, előbb Constant Lestienne majd a szintén francia Gabriel Debru ellen győzött. A 31 esztendős felvidéki játékos a Roland Garros selejtezőjének harmadik fordulójában a holland Tim Van Rijthoven ellen lépett pályára, aminek tétje a főtáblára kerülés volt.

A holland elleni találkozó egy nagyon kiélezett csatát hozott, az első játszmában egyik játékos sem tudta elvenni ellenfele adogatását, így röviditésben tie-breakben dőlt el az első szett, amit Gombos 8-6-ra megnyert és így szettelőnybe került. A második játszma is nagyon szoros csatát hozott és ebben a játszmában sem tudott egyik játékos sem brékelőnybe kerülni.

Az első szetthez hasonlóan a második szett is tie-breakben dőlt, amiben szintén a mátyusföldi teniszező bizonyult jobbnak. Gombos végül 1 óra 42 perc alatt győzte le holland riválisát és győzelmével bekerült a Roland Garros 128-as főtáblájára.

A felvidéki játékos pedig a Roland Garros első fordulójában verhető ellenfelet kapott, a világranglistán 152. helyen álló argentin Pedro Cachin személyében. A Roland Garros főtábláján így a felnőttek között további öt magyar versenyzőnek drukkolhatunk: a férfiaknál Fucsovics Mártonnak és Balázs Attilának, a nőknél Bondár Annának, Gálfi Dalmának és Udvardy Pannának.

Roland Garros (salakpályás tenisztorna) selejtező, 3. foruló:
Gombos Norbert – Tim Van Rijthoven 7-6, 7-6

forrás: szurkolo.sk

A rovat legfrissebb hírei