Bejutott a második fordulóba a felvidéki teniszező


Az év első Grand Slam tornáján a selejtezőből indulva kiharcolta a főtáblát a nádszegi származású Gombos Nobert

A felvidéki játékos folytatta remek szereplését és kedd hajnalban az első fordulóból is továbbjutott.

A 31 esztendős felvidéki játékos a főtábla első fordulójában a szintén a selejtezőből indult Timofey Skatov ellen diadalmaskodott és bejutott második fordulóba, ami pályafutása során először sikerült neki az Australian Openen. Gombos számára jól indult a találkozó, első adandó alkalommal brékelőnybe került, elvette ellenfele adogatását. Az első szettet simán megnyerte 6-3-ra. A folytatásban is Gombos irányított, a második szettben ismét brékelőnybe került, először 1-1-nél vette el ellenfele adogatását, majd 4-2-nél dupla brékelőnybe került, így a második szettet is könnyedén hozta a mátyusföldi teniszező.

A harmadik játszmában a kazah játékosnak mindenképpen javulnia kellett. Skatov könnyedén 6-1-re megnyerte a harmadik játszmát.

A negyedik játszmában úgy tűnt, akár még bajba is kerülhet a felvidéki játékos és elvesztheti kétszettes előnyét, miután Skatov 2-2-es állásnál elvette Gombos adogatását és 4-2-es brékelőnybe került. Gombos azonban nem adta könnyen magát, fordítani tudott és 6-4-re megnyerte a negyedik játszmát.

Gombos a második fordulóban a 27. helyen kiemelet horvát Marin Čilić ellen lép pályára magyar idő szerint szerda hajnalban.

Austrialian Open, férfi egyes, 1. forduló:
Gombos Norbert – Timofey Skatov (kazah) 6-3, 6-2, 1-6, 6-4

fotó és forrás: szurkoló.sk

A rovat legfrissebb hírei