Malý egy évre Szenicére kerül


A DAC 19 éves védőjátékosa az erdőhátiaknál tölti a 2021-es évet, számolt be a klub honlapja.

Matúš Malý pályafutásának következő állomása a Fortuna Liga 11. helyezettjének csapata lesz. A DAC és az FK Senica megállapodásának értelmében fiatal védőjátékos az egész 2021-es évet az Erdőháton tölti.

„Sok szerencsét és játékpercet kívánunk Matúšnak. Természetesen nagy figyelemmel követjük majd a szenicei mezben nyújtott teljesítményét” – jelentette ki Jan Van Daele, a DAC sportigazgatója a sárga-kékek weboldalán.

Malý már egy ideje a szeniceiekkel készült és több felkészülési mérkőzésen is pályára lépett a klub színeiben. A hórihorgas védő testvére korábban már játszott Szenicét, így nem lesz számára teljesen ismeretlen a közeg, ezért is szeretett volna a több játéklehetőség reményében a klubhoz kerülni. 

"Amit láttam az edzéseken az az, hogy a csapat képességei nem tükrözik a tabellán elfoglalt helyüket. A fiúk jól fogadtak az öltözőben. Szeretnék minél több játékpercet a pályán töteni és hozzásegíteni a csapatot, hogy előrébb lépjen a ranglétrán" – nyilatkozta a szeniceiek honlapján a futballista.

A Szenice jelenleg a Fortuna Liga 11., osztályozót érő helyén áll.

Fotó: fksenica.eu

A rovat legfrissebb hírei