Divković vezérletével visszatért a helyes útra a DAC


A Fortuna Liga 10. fordulójában kilencedik győzelmét aratta a Dunaszerdahely.

A DAC kezdőjéből sérülés miatt hiányzott Kružliak, Davis és Schäfer is. Ennek köszönhetően részben megújult a szerdahelyiek leginkább kritizált csapatrésze, a védelem. Belül a Malý-Beskorovainyi kettős kezdett, a jobb oldalon szokásosan Blackman játszott, a bal oldalra pedig Müller került ki.

A középpályán Njie helyettesítette a magyar válogatott Schäfer Andrást. Az előző meccsekhez képest pedig a középpályára Fábry helyett a szezon elejéhez hasonlóan Friede kezdett.

A meccs eleje komoly helyzetek nélkül indult, a labda többet volt a vendégeknél. A 14. percben Divković kapott labdát Blackmantől a jobbszélső helyén, szépen húzott befelé, lerázva védőjét majd hatalmas gólt lőtt a hazai kapuba, 0-1.

A 26. percben egy szöglet után indított kontrát a DAC. A hazaiak védelme jól visszazárt, így Ramirez nem tudott kinek passzolni. A venezuelai végül lőtt jó 20 méterről és a keresztlécet találta el. Gólt érdemelt volna.

A folytatásban mindkét csapat próbálta felépíteni támadásait, de a szervezett védelmek nem engedték komoly lehetőséghez jutni a támadókat. A félidő végén Divković ígéretes helyről leadott lövését blokkolták, az ezt követő szögletet pedig Ramirez fejelte mellé.

A szünetet követően gyorsan egyenlített a Nagymihály. Tandir lövését még bravúrral védte Jedlička, nem sikerült azonban felszabadítani és Trusa Beskorovainyi mellől belőtte a hazaiak első gólját, 1-1.

Négy perc sem telt el, amikor az előrehúzódó Müller egyenlíthetett volna, de lövését szépen védte Marković. Egy perccel később viszont már a nagymihályi kapus is tehetetlen volt. Blackman ugratta ki Friedet, aki a tizenhatoson belül erőszakosan megtartotta a labdát, majd közelről a kapus alatt a hálóba lőtt, 1-2.

A hazaiak egy szabadrúgás után ismét egyenlíthettek volna, de Žofčák beadását Trusa Jedlička kezébe fejelte. A következő beívelt labdánál viszont már nem volt ilyen szerencséje a vendégeknek. Újra Žofčák centerezett, Pino Soler pedig átfejelte a cseh kapus felett a játékszert, 2-2.

A 69. perc elején a védekező középpályás Njie helyére a moldáv csatárt, Nicolaescut cserélte be Bernd Storck. Ezt követte Kalmár remek jobboldali szabadrúgása, amelyet a felső sarokból tolt szögletre a hazai kapus. Egy perccel később a másik oldalról, kicsit távolabbról ugyan ez volt a frogatókönyv.

Ezt Blackman beadása követte, ami után Ramirez hálóba tartó lövésébe beleért az éppen a gólvonal előtt ácsorgó Nicolaescu. A labda hiába került a kapuba, a találatot les miatt nem adták meg.

A hajrá a hazaiak lehetőségeivel indult, de Ramirezéknek sikerült visszavenniük a játék irányítását. Kalmár remek hosszú indítása után Divković a tizenhatoson belül kicselezte védőjét, majd a kapust is, aki elkaszálta őt. Ramirez belőtte a továbbguruló labdát a kapuba, de a játékvezető tizenegyest ítélt. Kalmár magabiztosan értékesítette a büntetőt, 2-3.

A horvát csatárnak a tizenegyes kiharcolása volt az utolsó megmozdulása. A meccs legjobbját Fábry váltotta. A 91. percben ismét cseréltek a vendégek, Friede helyére Sommer állt be.

A 93. percben szinte mindenki előrehúzódott a hazaiak közül, de a beívelt szabadrúgás után a vendégek szerezték meg a labdát. A gyors kontra végén Fábry cselezte ki a védőjét, majd eldöntötte a mérkőzést, 2-4.

A DAC nem az idény elején megszokott parádés teljesítménnyel, de a szakadó esőben brusztos játékkal elhozta a három pontot Zemplénből és továbbra is a Fortuna Liga élén áll.

Fortuna Liga, 10. forduló:

MFK Zemplín Michalovce-FC DAC 1904 2-4 (0-1)
Nagymihály, zárt kapuk mögött, v.: Marhefka (Vorel, Zemko)
Gólszerzők:
Trusa (50.), Pino Soler (64.) ill. Divković (14.), Friede (55.), Kalmár (83.) - büntetőből, Fábry (93.)
Sárga lap: Popovits (68.), Tandir (92.) ill. Njie (24.), Friede (60.), Beskorovainyi (89.)

Nagymihály: Marković - Kolesár, Spoljarić, Soler, Vasko, Popovits (Mendez 76.) - Neofytidis - Žofčák, Ivanov (Kountouriotis 84.) - Trusa, Tandir
DAC: Jedlička - Blackman, Malý, Beskorovainyi, Müller - Friede (Sommer 91.), Njie (Nicolaescu 69.), Balić - Divković (Fábry 84.), Ramirez, Kalmár

Fotó: facebook.com/fcdac

 

A rovat legfrissebb hírei