Mégis bevezethetik: 200 fő mehet a kültéri sporteseményekre


Igor Matovič pénteki szavai szerint hétfőn bevezetik a korábban elvetett szigorításokat.

Szlovákiában is egyre nőnek a koronavírusos esetek számai. Szombaton 552, pénteken 419, csütörtökön 360 pozitív teszteredményről számoltak be a hatóságok. Ezek után az ország miniszterelnöke elmondta, hogy hétfőn el fogja fogadni a válságstáb javaslatait a szigorítások kapcsán, amelyeket korábban elvetett, hiszen a lakosság nem elég felelősségteljes.

"Már nem fogok küzdeni a szabadságért és a tömegrendezvényekért. Hétfőn a szakértői csoport, a válságstáb döntése mellé fogok állni. A legvalószínűbb, hogy elfogadásra kerülnek azok az intézkedések, amelyeket körülbelül két hete javasoltak. A Szlovákiai helyzet kezd hasonlítani a magyaroszágira és az ausztriaira" – mondta Igor Matovič.

A korábbi javaslatok a kulturális- és sportszervezetek erős tiltakozása miatt nem lettek elfogadva. "Bosszant, hogy újra a szigorításokról beszélünk. Ha elfogadják a megjelent intézkedéseket, a működés határára kerülünk. Ez egy komoly seb lenne, nem csak a profi foci számára" – reagált a kormányfő szavaira Ivan Kozák, a Fortuna Ligát szervező Ligás Klubok Uniójának (ÚLK) elnöke.

Fotó: felvidéksport.hu

 

A rovat legfrissebb hírei