Maradhat az ezer néző a focimeccseken
A szlovák kormány nem vezette be a múlt héten beharangozott szigorú intézkedéseket.
Továbbra is maximum 500 ember vehet részt a beltéri, legfeljebb 1 000 fő pedig a kültéri kulturális és sporteseményeken. Erről Igor Matovič, Szlovákia miniszterelnöke tájékoztatott hétfő este a központi válságstáb ülése közben. A sporteseményeken a zöld régiókban minden második sorban ülhetnek a szurkolók, a pirosban pedig csak minden negyedik sorban, e mellett pedig tilos lesz a frissítők biztosítása.
A létszámokba nem tartoznak majd bele a játékosok és a személyzet sem, így az 1 000 fő innentől tényleg csak a közönségre vonatkozik majd.
Szó esett végre a sportklubok támogatásáról is. "A lényeges, hogy segítő kezet nyújtunk. Éppen ezért voltunk intenzív tárgyalásokban a sportolókkal. Meg kell találnunk a legcélzottabb intézkedéseket. A sportnak megengedjük, hogy ott legyenek a nézők, még ha nem is teljes mértékben. Továbbra is zajlik a pénzügyi támogatás finomhangolása" – emelte ki Eduard Heger, az ország pénzügyminisztere.
Fotó: felvidéksport.hu
Csak 200 ember lehet a focimeccseken októbertől?
Marek Krajčí, a szlovák egészségügyi miniszter pénteken azt közölte, hogy a tervek szerint október 1-től a kültéri tömegrendezvények esetében 200, a beltérieknél 100 lesz a maximális létszám. A narancssárga és a piros járásokban a kültérinél 100, a beltérinél 50 lesz ez a szám. Elmondása szerint Pozsony azt kérte, hogy rájuk már korábban legyen érvényes a rendelkezés.
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: fc-dac-1904, dac, dunaszerdahely, labdarúgás, fortuna-liga, foci, koronavírus