Negatív tesztekkel kezdődik a felkészülés Dunaszerdahelyen


A HC DAC Dunaszerdahely játékosait és stábját is koronavírustesztnek vetették alá.

A dunaszerdahelyi női kézilabdacsapat hétfőn (július 13.) kezdi meg felkészülését az új szezonra. A teljes csapat a héten koronavírusteszten esett át, és mindannyiuk vizsgálata negatív eredménnyel zárult. Egészségesen indul tehát a felkészülés a HC DAC-nál.

"A megkezdett edzések során is betartjuk majd a járványügyi helyzetben ajánlott protokollokat, ügyelni fogunk a kézfertőtlenítés alaposságára és gyakoriságára. A sportág sajátosságaiból adódóan nem lehetséges a testi kontakt elkerülése, ezért egészségügyi szempontból jobban odafigyelünk a játékosok általános állapotára. Köszönöm szépen a dunaszerdahelyi kórház együttműködését, nagy segítség volt számunkra, hogy szervezetten tudtunk a vizsgálaton megjelenni. A reményeink szerinti negatív teszteredményeket követően hétfőn megkezdődik a hét hetes felkészülési időszak. Nagyon várom már a kezdést!" – olvasható a klubelnök, Horváth Zoltán nyilatkozata a sárga-kékek honlapján.

A cseh-szlovák MOL Ligában az új idényben már csak négy szlovákiai csapat lesz ott. Bán (Bánovce nad Bebravou) és Galgóc (Hlohovec) nem folytatja a legfelsőbb osztályban. A cseh oldalon az eddigi nyolc klubhoz csatlakozik a DHC Plzeň, így összesen 13-an vágnak neki a 2020/2021-es szezonnak. Az alapaszakasz 26. fordulója után mindenkinek 24 lejátszott mérkőzése lesz. A szlovákiai csapatok közül mind a négy ott lesz a hazai playoffban, majd eldől ki lesz a szlovák bajnok. Itt két győztes mérkőzésig tartanak majd az elődöntők, a bronzmeccs és a döntő is, ahol az esetleges harmadik összecsapást az alapszakaszban jobb helyen végző csapat rendezheti. 

Az első fordulóra augusztus utolsó hétvégéjén kerül majd sor a MOL Ligában. "Szlovák Kupa Négyes Döntő elmaradt mérkőzéseinek időpontja egybe esik a MOL extraliga első fordulójának időpontjával. Tekintettel arra, hogy ez három extraligás csapatot is érint – a Sároseperjest, a Nagymihályt és a Vágsellyét – az extraliga sorsolási bizottsága úgy döntött, hogy az első fordulóban a földrajzi közelségeket figyelembe véve összepárosítja a Sároseperjest a Nagymihállyal, a Vágsellyét pedig a HC DAC Dunaszerdahellyel. Ezek a mérkőzések majd később, akár egy hétközbeni napon is pótolhatóak lesznek, a két klubnak kell erről majd egyeztetnie"nyilatkozta korábban a klub elnöke.

Szeptember első hétvégéjén majd Nagymihályba utazik a HC DAC, ezt követően szabadnaposak a sárga-kékek, a negyedik fordulóban a TJ Sokol Písekhez látogatnak, majd a szeptember 26-i hétvégén játszik otthon a Dunaszerdahely, az ellenfél a SHK Veselí nad Moravou lesz.

A klub egy B-csapattal a szlovák I. ligában is szerepel majd.

Fotó: facebook.com/mskds

 

A rovat legfrissebb hírei