Radványiék legyőzték Mészáros András csapatát


A Pohronie győzött, a ViOn pedig elköszönt edzőjétől a meccs után.

A Fortuna Liga alsóházának sereghajtója, a garamszentkereszti Pohronie Aranyosmarótot fogadta szombaton. Radványi Miklósék számára fontos volt a három pont megszerzése a bennmaradás miatt.

A hazaiaknál az első félidőben Abrahám veszélyeztetett kétszer is, de a nem túl nagy iramú találkozón 45 perc alatt nem született gól. A második félidő elején a vendégek részéről Richtárech kétszer is vezetést szerezhetett volna, de nem járt sikerrel. A másik oldal büntetett, Abrahám Weir szabadrúgását fejelte Pindroch kapujába. A vendégek nem sokkal később emberhátrányba is kerültek, Martin Tóth kapott egy kemény belépő után pirosat. A ViOn edzője ezt követően cserélte le a komáromi Mészáros Andrást a 62. percben.

Az utolsó bő tíz percre Hrnčár is kiszállt a marótiaknál. A hátvéd második sárgáját követően mehetett zuhanyozni. A Pohronie nem tudta kihasználni a létszámfölényt és az utolsó percekben ez majdnem megbosszulta magát. Brašeň beadása után azonban Richtárech a középen álló kapusba lőtte a labdát az egyenlítés helyett.

A hazaiak dunaszerdahelyi mestere a lefújás után elmondta, számított rá, hogy egy egygólos mérkőzésen egy szabadrúgás dönthet majd a javukra. A héten folyamatosan gyakorolták a pontrúgásokat, hogy kihasználhassák a magassági fölényüket. "A jövő héten a Nyitra ellen is alaposan felkészülünk. Szeretnénk győzni, hogy elkerüljünk az osztályozóval járó utolsó helyről" – tette hozzá az edző.

A ViOn vasárnap jelentette be, hogy nem folytatja a közös munkát Karol Praženica edzővel, akinek a helyét az utolsó két fordulóra Branislav Mráz, a korábbi asszisztense veszi át. A 49 éves edző szerződése június végén jár le a klubbal és úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítanak vele. A helyére három szakember közül választ a klub vezetése, egy szlovák, egy cseh és egy spanyol edző neve van még ott a kalapban.

Fortuna Liga, alsóház, 3. forduló:

FK Pohronie-FC ViOn Zlaté Moravce 1-0 (0-0)
Garamszentkereszt, 340 néző, v.: Chmura
Gólszerző: Abrahám (53.)
Sárga lap: Abrahám (7.), Chríbik (40.) ill. Richtárech (17.), Brašeň (40.), Mészáros (42.), D. Hrnčár (47., 79.), Pindroch (90.)
Piros lap: Martin Tóth (60.), D. Hrnčár (79.)

Pohronie: Jenčo - Hatok, P. Pavlík, Jacko, Župa - Blahút (Pellegrini 85.), Weir, Chríbik, Fadera (Badolo 64.) - K. Matić, Abrahám (Gerebenits 70.)
ViOn: Pindroch - D. Hrnčár, Haspra, Martin Tóth, Brašeň - Válovčan (J. Švec 46.), Ďubek (Grozdanovski 57.), Duga, Richtárech, Kovaľ - Mészáros (Cmiljanić 62.)

A Pohronie jelenleg az utolsó 20 ponttal, előttük áll Nyitra 22 egységgel.

Fotó: facebook.com/FkPohronie

 

A rovat legfrissebb hírei