Közel került a kupadöntőhöz a Slovan


Holman Dávidék magabiztos győzelmet arattak az elődöntő első mérkőzésén.

A Szlovák Kupa, vagyis a Slovnaft Cup első elődöntőjében a pozsonyi Slovan az aranyosmaróti ViOn csapatát fogadta. Az égszínkékek gyorsan vezetést szereztek, de erre még jött a válasz a vendégektől. Ožbolt és Cmiljanič góljai után a 14. percben 1-1 volt az állás. A hazaiak gólja előtt a magyar válogatott Holman Dávid lövését nem tudta fogni Pindroch, és a kipattanót lőtte a kapuba a fővárosiak szlovén támadója. Ožbolt a 28. minutumban újra betalált, így előnyben vonulhattak az öltözőbe a fővárosiak.

A szünet után a szintén szlovén Medved növelte csapata előnyét. A csatár honfitársát váltotta a gólja előtt. A hajrában még Strelec is betalált, így a Slovan 4-1-re győzött. Ha nem születik meglepetés a visszavágón, minden bizonnyal Holmanék lesznek a kupadöntő egyik résztvevői. A magyar középpályást a 78. percben lecserélték, a vendégeknél a komáromi Mészáros András nem volt keretben.

A másik elődöntőben a DAC szerdán 18 órától a Rózsahegy csapatát fogadja majd a MOL Arénában. A visszavágókra június 23-án és 24-én kerül sor.

Slovnaft Cup, elődöntő, 1. mérkőzés:

Slovan Bratislava-ViOn Zlaté Moravce 4-1 (2-1)
Nemzeti Futballstadion, v.: Glova
Gólszerzők: Ožbolt (8., 28.), Medved (73.), Strelec (83.) ill. Cmiljanič (14.)
Sárga lap: Ďubek, Brašeň

Slovan: Šulla - Medveděv, Bajrič, Božikov, Vernon - Nono (Mustafič 71.), Rabiu - Daniel (Weiss 46.), Holman (Strelec 78.), Moha - Ožbolt (Medved 71.)
ViOn: Pindroch - Tóth, Asanović, Chren - Sloboda - Hrnčár, Grozdanovski (Ďubek 78.), Richtárek (Duga 58.), Brašeň - Kovaľ (Švec 58.), Cmiljanič (Válovčan 78.)

Security Check Required

(null)

Fotó: facebook.com/sfzofficial

A rovat legfrissebb hírei