Szépe és Urblík csapata is pontot szerzett


A Puskás Akadémia Debrecenben ikszelt, míg a ZTE hazai pályán vesztett pontokat a Paks ellenében.

A bennmaradásért küzdő Debrecen 2-2-es döntetlent játszott a vendég Puskás Akadémiával a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának szombati játéknapján. A hajdúságiak először szereztek pontot a múlt vasárnap kinevezett Kondás Elemér vezetőedzővel, de veretlenségi sorozatuk így is hat mérkőzésre nőtt.

A Puskás Akadémia egyenlítése a DVSC ellen

Nem volt a helyzet magaslatán a Loki védelme, Josip Knezevic révén pedig büntetett a Puskás Akadémia, 1-1. Élő: https://bit.ly/2C4H2Fe

Hatalmas elszántsággal kezdte a mérkőzést a bennmaradásért küzdő Debrecen. A hazaiak az első helyzetüket gólra is váltották. A folytatásban kiegyenlített küzdelmet láthatott a közönség, mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek. Ezek közül egyet a nemzetközi kupaszereplésért versenyben lévő Puskás Akadémia játékosa, Knežević értékesített. Szünet után a DVSC nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt, a piros-fehérek többször is veszélyeztették a felcsútiak kapuját. A vezetést mégis a vendégek szerezték meg, de pár perccel később Adeniji második találatával sikerült egyenlítenie a Lokinak. A DVSC a hajrában beszorította ellenfelét, újabb gólt azonban nem tudott szerezni.

Security Check Required

(null)

A hazaiaknál a szlovákiai Tomáš Košický állt a kapuban, míg a vendégeknél az ipolysági Urblík József visszakerült a kezdőbe és végig a pályán volt.

OTP Bank Liga, 29. forduló:

Debreceni VSC-Puskás Akadémia FC 2-2 (1-1)
Debrecen, 2850 néző, v.: Iványi
Gólszerzők: Adeniji (6., 63.), illetve Knežević(33.), Van Nieff (57.)
Sárga lap: Habovda (31.), Kinyik (57.), Garba (68.), Szatmári (90.), illetve Van Nieff (65.)

DVSC: Košický - Bényei, Szatmári, Kinyik, Ferenczi (Barna, 79.) - Habovda (Kundrák, 61.), Tőzsér (Garba, 62.), Kusnyír, Bódi - Adeniji (Milunović, 88.), Varga K. (Szécsi, 79.)
PAFC: Tóth B. - Szolnoki, Meissner, Hadzsijev, Deutsch - Urblík, Van Nieff - Gyurcsó (Sós, 88.), Knežević, Slagveer (Tamás N., 68., Nagy Zs., 77.) - Vaněček

Kiesés ellen küzdő csapatok mérkőzésén a házigazda Zalaegerszeg fordulatos csata után 3-3-as döntetlent játszott a Pakssal. Az immár hét meccs óta veretlen hazaiak mindhárom gólját Bobál Gergely szerezte. A Paks, amely az előző fordulóhoz hasonlóan ismét a ráadás perceiben mentett pontot, sorozatban hatodszor vívott meg veretlenül egy találkozót. A ZTE-ben végig a pályán volt a nádszegi Szépe János.

Bobál Gergely második gólja a Paks ellen

Bobál Gergelynek is megvan a 10. gólja a szezon során, a ZTE FC Zalaegerszeg csatára fejjel is bevette a Paks kapuját, így már 2-1-re vezetnek az...

Jó iramban kezdődött a találkozó, mindkét oldalon akadtak kisebb-nagyobb helyzetek, ezek közül a paksiak lehetőségei tűntek veszélyesebbnek. A vendégek többször is átjátszották a hazai védelmet, és egy ilyen lehetőséget kihasználva Könyves Norbert vezetéshez juttatta csapatát. A gól után a Paks átadta a területet a ZTE-nek, amely ugyan sokáig nem találta a rést riválisa védelmén, de végül Bobál Gergely révén sikerült egyenlítenie.

A szünet után Bobál fejesgóljával a vezetést is megszerezte a házigazda, és lendületben maradva a meccs eldöntésére törekedett. Többször is lekontrázta a kitámadó tolnaiakat, és egy ilyen támadás végén Bobál ismét betalált. A hajrához közeledve tovább növelhette volna előnyét a Zalaegerszeg, több alkalommal is zavarba hozta a fellazuló paksi védelmet, végül mégis a vendégek szépítettek: Böde értékesített egy kezezésért megítélt büntetőt. Az utolsó percekben is inkább a hazaiak irányítottak, de a slusszpoén ismét a Paksé volt: Balogh Balázs egy távoli lövéssel egyenlített, így egy pontot szerzett csapatának.

Balogh Balázs gólja a Zalaegerszeg ellen

A sírból hozta vissza a meccset a Paks, amely a 92. percben egyenlített Zalaegerszegen, így egyik csapat sem dőlhet még hátra a kiesés elleni harcban.

ZTE FC-Paksi FC 3-3 (1-1)
Zalaegerszeg, 2644 néző, v.: Andó-Szabó
Gólszerzők: Bobál G. (33., 50., 62.), illetve Könyves (12.), Böde (79., tizenegyesből), Balogh B. (92.)
Sárga lap: Bolla (47.), illetve Balogh B. (17.), Osváth (38.), Szélpál (43.), Szabó J. (49.), Kecskés (89.)

ZTE: Demjén - Bolla, Szépe, Katanec (Bobál D., 77.), Tamás K. (Katelarisz, 84.) - Bedi, Bőle, Barczi (Kocsis, 63.), Mitrović, Radó - Bobál G.
Paks: Rácz G. - Osváth, Szélpál, Kelemen (Bartha, 84.), Szabó J. - Bertus (Kecskés, 77.), Balogh B., Hahn (Haraszti, 63.), Szakály D. (Sajbán, 63.), Könyves (Kulcsár, 77.) - Böde

Fotó: facebook.com/ztefc.hu

A rovat legfrissebb hírei