Tujvel bevédte a kupadöntőbe a Honvédot


A Honvéd szlovákiai születsésű, de már magyar állampolgárságú kapusa több nagy védést is bemutatott az MTK ellen és egy tizenegyest is megfogott.

A szervezők éltek azzal a lehetőséggel, hogy némi háttérzajt, meccshangulatot teremthetnek a speciális helyzetre való tekintettel, ezért a hangszórókból kispesti indulók szóltak egész találkozón. Az első negyedórában ugyanúgy az MTK birtokolta többet a labdát, mint az első felvonáson, de fölénye ezúttal meddőnek bizonyult, mivel nem nyilvánult meg helyzetekben. A kispestiek ezúttal is később vették fel a meccs ritmusát, az idő múlásával viszont kiegyenlítetté vált a játék, sőt, a hazaiak is vezettek ígéretes akciókat, ám George rendre rossz megoldást választott vagy technikai hibát követett el.

A játékrész hajrájában ismét az MTK akarata érvényesült, néhány percig a Honvéd a félpályán is alig lépett át, Tujvelnek pedig egy ízben nagy bravúrral kellett védenie. Amikor viszont a kispestiek kiszabadultak a szorításból, a gólhoz is közel jártak, de Lanzafame hiába fejelt a hálóba, les miatt érvénytelenítették a találatát.

A folytatásra a Honvéd jött ki elszántabban, ami hamar nagy helyzetben is megnyilvánult, de Lanzafame célt tévesztett. A piros-feketék kezdeti rohamai aztán alábbhagytak, így egyenlő erők küzdelme alakult ki, amelyben egyik fél sem mert túl nagy kockázatot vállalni, mindkét csapat a biztonságot tartotta szem előtt. Ebben a periódusban az MTK annyival veszélyesebb volt, hogy két távoli lövésnél is nagyot védett Tujvel. Az utolsó percekben a Honvéd átengedte a területet, így a kék-fehéreknél volt a labda, de ők sem erőltették a támadásokat, viszont egy újabb távoli próbálkozásnál Tujvel hárított ismét bravúrral.

A hosszabbítás elején Gazdag hagyta ki a meccs ziccerét, rávezette a kapusra a labdát, majd belelőtte Vargába, a túloldalon pedig Prosser helyzetét védte Tujvel. Ahogy fáradtak a játékosok, úgy egyre inkább kettészakadt a pálya, mindkét csapat könnyedén jutott túl a középpályán.

A ráadás második fele hosszú várakozás után kezdődött csak el, mivel a játékvezetők nem tudták, hogy a hosszabbításban járó hatodik cserelehetőséghez jár-e negyedik játékmegszakítási lehetőség is, végül a percekig tartó tanácskozás után arra a helyes megállapításra jutottak, hogy igen. Az utolsó 15 perc már nem hozott izgalmas pillanatokat, így a döntés a 11-esekre maradt, amelyben a Honvéd bizonyult jobbnak. A párharc a hatodik párban dőlt el, amikor Gera Dániel fölé lőtt, Hidi Patrik pedig betalált.

Security Check Required

(null)

A tavaly novemberben felavatott Puskás Arénában ez volt az első klubok közötti mérkőzés. A kispestiek azért nem játszhattak a Bozsik Stadion építése során ideiglenes otthonukként szolgáló Új Hidegkuti Nándor Stadionban, mert az éppen az MTK létesítménye.

A döntőt jövő szerdán 20 órától ugyancsak a Puskás Arénában rendezik. A másik finalista Mezőkövesd először, míg a Honvéd nyolcadik alkalommal emelheti magasba a trófeát.

Magyar Kupa, elődöntő, visszavágó:

Budapest Honvéd-MTK Budapest (NB II) 0-0 - 11-esekkel: 5-4
Puskás Aréna, zárt kapus, v.: Solymosi
Sárga lap: George (9.), Mezgrani (43.), Szendrei (103.), Moutari (118.)

Honvéd: Tujvel - Mezgrani, Lovric, Batik, Uzoma - Nagy G. (Szendrei, a szünetben), Hidi - Gazdag (Ikenne-King, 108.), Lanzafame (Kamber, 80.), Kesztyűs (Kukoc, 90+2.) - George (László D., 55.; Moutari, 90+2.)
MTK: Varga B. - Fülöp N. (Baki, 95.), Katona M. (Kanta, 115.), Varju, Pintér Á. - Mezei (Nagy Zs., 95.), Palincsár (Bognár I., 54.), Cseke - Lencse (Bíró, 72.), Schön (Gera, 72.), Prosser

Továbbjutott: a Budapest Honvéd 0-0-s összesítéssel, 11-esekkel.

Fotó: facebook.com/honvedfc

A rovat legfrissebb hírei