Egyre közelebb a Fortuna Liga folytatása


A szlovák kormány további enyhítéseket vezet be, így lassan sor kerülhet focimeccsekre is.

"A Fortuna Liga június 6-i újrakezdése reális' - írja weboldalán a Fortuna Liga.  Hétfői sajtótájékoztatóján Igor Matovič, Szlovákia miniszterelnöke elmondta, hogy május 20-tól újabb enyhítéseket vezetnek be az országban. A koronavírusos óvintézkedések enyhítésének negyedik fázisában úgy tűnik már, ugyan nézők nélkül, de sporteseményeket is rendeznek majd.

Az előírások szerint már zárt térben is lehet majd sportolni, igaz csak a sportolók számára, míg a nyílt pályákon már mindennemű sportolás engedélyezett lesz, így nincs akadálya a teljes körű edzések visszaállításának. Ezek alapján június 6-án elkezdődhet a Fortuna Liga rájátszása, amennyiben a ligát szervező Ligás Klubok Uniója (ÚLK) is jóváhagyja ezt.

"Ez egy örömteli hír. Persze továbbra is szigorú tisztasági előírásoknak kell megfelelni, mint például az öltözők használatának kerülése. Az viszont reálisnak tűnik, hogy június 6-án nekikezdhetünk újra a bajnokságnak. Egyelőre tartjuk magunkat ehhez az időponthoz. Mindenről pénteken az ÚLK elnökségi ülésén beszélünk majd a klubok vezetőivel és meglátjuk miben egyezünk meg" - mondta Ivan Kozák az ÚLK elnöke.

A mérkőzések megrendezésének előírásai már elkészültek, ezt viszont még az állami szerveknek is jóvá kell hagyniuk. Bár a színházakba, mozikba már visszatérhetnek az emberek a következő napokban, úgy tűnik focimeccsre még egy ideig nem válthatnak belépőt a drukkerek. Bár a már említett mozik, színházak esetében 100 fős a létszámkorlát, Igor Matovič hétfőn azt mondta, lehetséges, hogy ebben az évben nem lesznek engedélyezettek az 1 000 főnél nagyobb rendezvények, hogy elkerüljék a koronavírusos fertőzések újabb terjedését.

Fotó: facebook.com/FortunaLigaSK

 

A rovat legfrissebb hírei