Hokistának szánták a DAC kapusedzőjét


Martin Raška volt a dunaszerdahelyiek Facebook-oldalán zajló beszélgetéssorozat következő vendége.

A cseh szakember odahaza, Frýdek-Místekben az "utca gyermekeként" ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, és bár az egykori hokis édesapja azt szerette volna, ha fia is a korcsolyát és a hokibotot választja, a fiatal Martinnál a futball győzött. "Nem nagyon érdekelt a hoki. Kipróbáltam a lovaglást is, de legszívesebben a labdát kergettem." A többi már történelem: a Vítkovice, az Ostrava, a dán Midtjylland, a Nagyszombat és a Nagymihály érintésével Dunaszerdahelyre került. Ekkor már azonban jónéhány éve kapusedzőként dolgozott.

Raška első tanácsa a kapusok számára az lenne, hogy "Ne légy kapus!" hiszen szerinte adni jobb mint kapni, így mindenki szívesebben lő gólt, mint kapja azt. Viccelődő válasza után komolyabban is belement a témába és szerinte a mentális felkészültség és az ellenállóképesség nagyon fontos, hiszen egy hálóőrnél minden hiba végzetes, azokra jobban emlékeznek, mintha egy mezőnyjátékos téveszt egyet a pályán.

A beszélgetésben szó esett még Marco Rossi, Peter Hyballa és Hélder Cristóvao játékstílusáról és a jelenlegi körülmények között elvégezhető edzésekről is.

Security Check Required

(null)

Fotó: dac1904.sk

A rovat legfrissebb hírei