Szerb centerrel erősített Komárom


A komáromi férfi kosárlabdacsapat egy jól ismert szerb center érkezését jelentette be.

A 28 éves Svetozar Stamenkovič neve sokak számára ismerősen csenghet. A 206 centiméter magas kosaras 2015-ben érkezett először Szlovákiába, a privigyeieket (BC Prievidza) erősítetette. Akkor bajnoki címet nyert, míg a kupában ezüstérmes volt, az Alpok Adria Kupában pedig bejutott csapatával a legjobb négy közé. A bajnokságban szerepelt az All Stars gálán is, ahol a legértékesebb játékosnak választották.

Innen a magyarországi Jászberénybe vezetett az útja, ahol átlagosan közel fél órát töltött 27 meccsén a pályán, ahol 13 pontos pontátlag körül teljesített. Egy év után visszatért a Szlovák Kosárlabda Ligába (SBL) a Kassa színeiben. Ekkor bajnoki ezüstöt szerzett, a kupát viszont megnyerte, ahol a legértékesebb játékos is ő lett. Innen haza, a szerb Borac Čačakhoz vezetett az útja, de a szezon felétől már a görög másodosztályban a Kastoriaban kosarazott. Csapatát feljutáshoz segítette a 12 meccsen átlagosan szerzett 11,8 pontjával, 4,8 lepattanójával és 1,8 asszisztjával.

Az MBK Rieker COM-therm Komárom tehát igazán nagy halat fogott. A szerb mellett további visszatérőkkel is számolnak a Duna-partján, hiszen Boban Tomič és Miles Bowman Jr. is kisebb szünet után tért vissza Szlovákiába. A komáromiak keretéről és felkészüléséről ide kattintva olvashatnak.

Fotó: facebook.com/mbkkom

A rovat legfrissebb hírei