Online is lehet edzeni, íme az ipolysági példa


A koronavírusos megbetegedések és az ezt megelőzni hivatott intézkedések nem csak a profi sportolókat, de a hobbisportot is érintik.

Már jó ideje zárva vannak az edzőtermek, uszodák, elmaradnak a közös csoportos órák így az edzők közül sokan más megoldás után néztek. Az ipolysági fitness instruktor, Albert Lilla Facebook-oldalán először kisvideókkal igyekezett mozgásra bírni csapatát, majd élő bejelentkezésekre váltott és így tartja meg óráit. A mindig mosolygós trénerrel beszélgettünk.

Mikor kezdett el komolyabban foglalkoztatni az egészséges, sportos életmód?

A legtöbb edző bemutatkozó szövege azzal kezdődik, hogy gyerekkora óta rendszeresen vagy versenyszerűen sportol. Hát, én ennek pont az ellenkezője vagyok :) Olyannyira, hogy tesiből több éven keresztül fel voltam mentve. Sosem volt sikerélményem, ami a mozgást illeti. Testnevelés órán általában utolsóként értem a célba. Egyetemre jártam, amikor elkezdtem Budapesten csoportos órákra járni. Nagyon megszerettem. Megfogott a zene, a hangulat és a közösség felemelő ereje. Kezdetben keveset bírtam, de a rendszeres óralátogatásnak köszönhetően, idővel nem csak felzárkóztam, de a legkitartóbbak közé kerültem. Egy idő után megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy mi lenne, ha én is edző lennék. Egy évig hagytam magamban ezt érlelődni, majd utánanéztem a képzéseknek, választottam iskolát és jelentkeztem. Életem legjobb döntése volt, amit akkor még nem is sejtettem.

Mióta vagy edző? Miért döntöttél úgy, hogy foglalkoznál másokkal?

2016-ban végeztem, mint csoportos fitness instruktor. Mindig is szerettem emberekkel foglalkozni. Fantasztikus, hogy olyan munkám van, amivel az embereknek segíthetek, adhatok. Úgy gondolom, hogy csak úgy lehetsz valamiben hiteles, ha 100 % - ig hiszel abban, amit csinálsz. Én a mozgásban és az aktív életvitelben hiszek. A legtöbb vendég első körben fogyás, testformálás céljával kezd el sportolni. A rendszeres mozgásnak köszönhetően azonban az ember nem csak megőrzi az egészségét, de számos betegséget elkerülhet. Továbbá javul az önértékelése, az általános közérzete, így a mindennapjai is energiával telítettek. Természetesen ezek mellett az edzés pozitív velejárója is a testalkat változása.


A csoportos órák indulása óta sokan vesznek részt az edzéseken

Mi a szakterületed? Milyen jellegű edzéseket tartasz?

Csoportos fitness instruktorként olyan zenére végzett edzéseket tartok, melyeknek célja a szív-és vérkeringési rendszer fejlesztése, az általános kondíció növelése, az izomtónus fokozás, az egészségmegőrzés. Színes az órarend, változatosak az órák így a vendégeknek mindig van miből válogatni.

Évente járok továbbképzésekre. Így lettem gyerekfitness oktató, M.A.X. training instruktor, táplálkozási tanácsadó és preventív gerinctréning oktató is. Az idei továbbképzés a step aerobic lenne (a lányok nagyon szeretik a koreografált step órákat), a koronavírus miatt azonban sajnos a képzés elmarad. Bízom benne, hogy még idén lesz lehetőség ennek pótlására.

Szoktál megosztani ételeket, recepteket is. Szerinted fontosabb ezekben a napokban a helyes táplálkozás?

Röviden? Igen! :) Most még fontosabb, mint eddig! Változatos, egészséges étkezéssel és tápanyagbevitellel erősödik az immunrendszerünk. Nem mindegy hogyan éljük meg a karantént. Elhagyni magunkat, chipset és csokit enni egész nap nem ajánlott – legyengült immunrendszerre, rosszkedvre, depresszióra és plusz kilókra számíthatunk.


Alkalomadtán egészséges nassolnivalók is várják a sportolni vágyókat

Hogyan szokott kinézni egy heted, ami az edzéseket illeti?

Heti 6 nap tartok edzéseket, ez összesen heti 10 órát jelent. Az edzések esti időpontokban vannak. A nap többi részében összeállítom az edzésterveket, tartom a kapcsolatot a vendégekkel, igyekszem motiválni és hasznos tippekkel ellátni őket a közösségi oldalakon is.

Kialakult már egy kis közösség körülötted?

Nagyon szuper csapatom van Ipolyságon és Ipolynyéken is. Persze ez nem csak sági ill. nyéki lakosokat jelent. Sokan járnak a környező falvakból. A sági csapatot nagyon sokan Magyarországról erősítik. Hontról, Drégelypalánkról, Bernecebarátiból és Kemencéről is rendszeresen járnak, de van egy vendégem Balassagyarmatról is. Vidám és pozitív közösség vagyunk és ennek így is kell lennie. A csapat nagyon színes egyéniségekből áll és a korosztály is széles. 16 éves kortól egész 68 (!) éves korig vannak vendégeim. Sokan közülük a kezdetektől a csapat tagjai.

Hogyan jött az ötlet, hogy videókat készíts és a Facebook élő segítségével tarts edzést?

Edző vagyok, imádom a munkám. Borzasztó volt a felismerés, hogy a rendkívüli állapot miatt nem tudok edzést tartani. A koronavírus mindenki életét gyökeresen megváltoztatta. A kezdetleges sokk után kezdtem azon gondolkodni, hogy mozgassam meg a vendégeim az otthonukban is. Tudtam, hogy nekik most még inkább szükségük lesz a mozgásra. Mindenképp megoldást akartam találni.


A csapat tagjainak a közelmúltban az egyenpólói elkészültek

Első körben videókat kezdtem csinálni, otthon elvégezhető egyszerű gyakorlatokkal. Örültek neki, de azt a visszajelzést kaptam, hogy hiányzik nekik a személyes kapcsolat és a motiváció. Teljes mértékben megértettem őket, hiszen edző létemre nekem se megy az edzés olyan intenzíven és hatékonyan egyedül, mint velük. A közösségnek hatalmas ereje van. Így jutottam el a Facebook élő közvetítés ötletéhez.

Már túl vagytok az első két online edzésen. Milyenek voltak számodra ezek az órák?

Ha valami újat csinálsz mindig van benned egy fajta félelem. Úgy éreztem magam, mint életem első órája előtt – de komolyan. Viszont tudtam, hogy ki kell lépnem a komfortzónámból. Teljesen új helyzet, hogy egy telefon kamerájába beszélek. Ők látnak, de én őket nem, ezáltal nem kapok azonnali visszajelzést. Az első élő edzés alkalmával mikor elindítottam a zenét, elkezdődött a bemelegítés ott máris elmúlt a stressz. Végül magamat meglepve én is nagyon élveztem már az elsőt is. A másodiknál Bálint, a vőlegényem rám is szólt, hogy kicsit fogjam vissza magam. Megfeledkeztem arról, hogy nem egy tornatermet kell kitöltenem a hangommal, és kicsit erősen kiabáltam a szomszédok "örömére". De a vendégeim tudják, ezzel őket próbálom végig motiválni, és én is élvezem az edzést. Sokat segít a tudat, hogy közösen csináljuk.

Hányan vettek részt az edzéseken? Milyenek a visszajelzések?

Nagyon pozitívak. :) Látom, hogy örülnek ennek a lehetőségnek. Sok üzenetet kapok az edzések után, amit nagyon köszönök. Óriási motivációt és szeretetet adnak nekem. Hálásak azért, hogy megoldást találtam ebben a helyzetben, én pedig hálás vagyok értük.
Az órákon körülbelül negyvenen vettek részt. Volt, aki az élőről lemaradt, de másnap pótolta. Nagyon elszántak. Vannak ismerősök, akik Máltáról, Prágából, Münchenből, Budapestről, Bécsből csatlakoznak. Megláttam a jó oldalát is a helyzetnek, hiszen most még többen tudunk együtt tornázni, lakóhelytől függetlenül. Az edzés testileg-lelkileg feltölt. Nagy szükség van most erre. Tudatosnak kell lennünk és megtenni mindent, hogy a legtöbbet hozzuk ki a kialakult helyzetből. A mozgásterünk korlátozva van, így mindenkinek ajánlott este egy órát sportolnia.


Közösen edzeni jobb, mint egyedül

Az évek alatt megtapasztaltam, hogy bár első körben a legtöbben a fogyás céljával indulnak el edzeni, ez egy idő után megváltozik. Az edzés rengeteg energiát ad. Óriási stressz levezető ereje van az óráknak. Bár a közösség ereje most csak virtuálisan, de működik. Küldik a fotókat, és írják az üzeneteket, ezzel is motiválva egymást.  Minden egyes kommentnek nagyon örülök, amit a vendégeim írnak. Edzés előtt már jelzik, hogy mennyire várják már, közben a rövid szünetekben jeleznek, hogy itt vannak, hogy csinálják és élvezik, utána pedig jön a sok köszönet. Másnap érkeznek a „mikor lesz a következő?” és izomlázam van üzenetek.

Pozitívnak kell maradni! Meglátni a lehetőségeket! Példát mutatni! Próbálom e szerint folytatni és bízom benne, hogy hamarosan úja személyesen találkozom mindkét csapatommal, de addig is online folytatjuk! Mert: "Együtt könnyebb!"

Aki szeretné kipróbálni milyen online edzeni Lillával, annak itt az egyik élő videó. Kedden 18 órától viszont jön a következő élő edzés, aki nem szeretne lemaradni az lájkolja a Lili fitness oldalát. Jó edzést mindenkinek!

Security Check Required

(null)

Zárjuk cikkünket egy újonnan csatlakozó szavaival élve: "Aki nem csinálja rendszeresen annak kínlódás az óra, ezért kell rendszeresen csinálni!"

Fotók: Facebook-Lili fitness

A rovat legfrissebb hírei