Simčák gipszben, Švec a ViOn-ban


A DAC két játékosáról is fontos információkat közölt kedden.

"A Crvena zvezda elleni mérkőzést követő edzésen kispályás játékokat gyakoroltunk. Helyben megfordultam és akkor valami elpattant, tehát külső beavatkozás nélkül sérültem meg. Az edzést még befejeztem, aznap semmi fájdalmat sem éreztem, de másnap reggel nem tudtam lábra állni. A következő két nap edzéseit ki is hagytam, tegnap pedig mágneses rezonanciás kivizsgáláson vettem részt. Ez kimutatta, hogy négy szalagból kettő teljesen, egy pedig részlegesen elszakadt. Ez pályafutásom második legsúlyosabb sérülése a 2014-es bokatörésem után. Bízom benne, hogy gyorsan felépülök és ennek nem lesz jövőbeli kihatása" – nyilakozta a klub honlapjának Milan Šimčák.

A 24 éves balhátvéd a következő 4 hétben gipszet visel majd. Ezt követheti a rehabilitáció. A becslések szerint 3 hónap kihagyás vár a bekkre.

A sárga-kékek kedden arról is beszámoltak, hogy Jakub Švec tavasszal is az aranyosmaróti (Zlaté Moravce) ViOn-nál játszik majd. A 19 éves futballista az őszt is a csapatnál töltötte, majd a felkészülésre visszatért a dunaszerdahelyiekhez, de a több játéklehetőség reményében újra a bajnokság 7. helyén álló klubban szerepel.

Švec a DAC színeiben egy bajnoki mérkőzésen lépett pályára, az őszi idény alatt ehhez hozzátett 12 rajtot a ViOn mezében – ezeken egy gólt szerzett és 3 gólpassz is áll a neve mellett. Összességében a Garamszentkeresztről (Žiar nad Hronom) származó labdarúgó mérlege az élvonalban 41/6.

Fotó: dac1904.sk

A rovat legfrissebb hírei