Csak a végén vezetett Komárom


A komáromi kosárcsapat a szerdai találkozó jelentős részét hátrányban játszotta le, de az számít, amit a végén mutat az eredményjelző.

Az MBK Rieker COM-therm Komárom a Losonc (Lučenec) csapatát fogadta szerda este hazai pályán. A mérkőzést a vendégek sokkal jobban kezdték. Nem elég, hogy 0-4-gyel nyitottak, az első negyedben már 5-22 is volt az állás. Végül 10-24-nél ért véget az első tíz perc. A folytatásban lassan kezdték ledolgozni hátrányukat Molnár József edző tanítványai és a félidei 36-47 már bizakodásra adott okot.

A harmadik tíz percben tovább csökkent a különbség, Duffyék egyre közelebb kerültek a losonciakhoz. A csapatok 59-65-nél vágtak neki az utolsó negyednek. A sérüléséből visszatérő Lukáš Bolek duplája után 71-71-nél egyenlítettek a Duna-partiak, de hat perccel a vége előtt az ex-komáromi Miloševič hárompontosa után még 71-74-re a vendégek vezettek. Ezek után viszont fordult a kocka, Djordjević és Dukić triplái után már a hazaiaknál volt az előny. A végén Bowman Jr.-ék okos játékkal növelték is előnyüket és végül 93-86-ra győztek. 

"Nagyon langyosan kezdtünk, sok könnyű kosarat szerzett az ellenfél, ami az eredményen is meglátszódott. A második negyedben sem tudtunk felébredni. Reméltem, hogy a félidőben talpra tudom állítani a csapatot és a folytatásban jobban fogunk teljesíteni, agresszívebbek leszünk védekezésben. Ez sikerült, ráadásul minden játékos, akit pályára küldtem hozzá tudott tenni egy plusz energiát a csapathoz. A támadásokban minden esetben meg tudtuk találni azokat a játékosokat, akiknek a legjobb lehetőségük volt a pontszerzésre. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, hiszen küzdöttek és sikerült nyerniük" – olvasható a basketliga.sk oldalon Molnár József értékelése.

Nebojsa Dukić így nyilatkozott a siker után: "Nehéz meccs volt, az első félidőben rosszul játszottunk. A védekezésben borzasztóak voltunk, igazából semmi nem volt jó. A félidőben azt mondtuk, hogy küzdeni fogunk és végül így sikerült. Volt néhány szerencsés dobásunk, amelyek bejöttek. A szurkolóknak köszönjük a támogatást, a következő meccseken is harcolni fogunk."

Szlovák férfi kosárlabda bajnokság, 28. forduló:

MBK Rieker COM-therm Komárom-BKM Lučenec 93-86 (10-24, 26-23, 23-18, 34-21)
Komárom, 350 néző, v.: Ženiš, Lamoš, Stopka

Komárom: Duffy 23, Djordjević 17, Dukić 27, Bowman Jr. 19, Stojanov (Bolek 2, Tratnik, Halmeš 2, Pipíška 3, Gabrijel)
Losonc: Murray-Boyles 21, Dunne 17, Eudy 10, Jackuliak 10, Anikienko 7 (Woods 10, Musil 4, Zorvan 4, Miloševič 3)

Fotó: Facebook; Karol Scholtz

A rovat legfrissebb hírei