George Gagua megszerezte első bajnoki gólját


A grúz támadó szerint a siker kulcsa a türelem, a tempóváltás és az egymás iránti bizalom volt

fotó: dac1904.sk

A DAC magabiztos, mégis küzdelmes mérkőzésen tartotta otthon a három pontot az FC Kassa ellen, a meccs főszereplője pedig kétségkívül George Gagua lett, aki megszerezte első találatát a Niké Ligában. „Elsősorban a csapat sikerének örülök… a három pont a legfontosabb” – mondta a lefújás után, hangsúlyozva, hogy saját góljánál is többet jelent számára a győzelem.

A hazaiak jól kezdtek, és már az első percekben nyomást helyeztek az ellenfélre, ám a vezetés megszerzése után Gagua szerint túlságosan is megnyugodtak. A Kassa egyenlítése egy olyan lövésből született, amelyet még ő is csak elismerni tudott: „Mondtam is Dimunnak, hogy parádés gólt lőtt… a kapus és a védelem is tehetetlen volt.” -idézi a grúzt a DAC honlapja.

A szünetben azonban rendeződtek a sorok. A stáb arra kérte a játékosokat, hogy gyorsabban passzoljanak, kerüljék a könnyű labdavesztéseket, és fárasszák labda nélkül az emberhátrányban játszó Kassát. „Lenyugodtunk, pontosítottuk a passzjátékot, és megjött az eredmény” – foglalta össze Gagua, aki hamarosan győztes gólt fejelt Ramadan remek beadásából.

A találatot higgadt mozdulattal fejezte be: „Először azt hittem, könnyű lesz, aztán láttam, hogy magas… de volt időm felkészülni, jól időzítettem, és örülök, hogy átment a gólvonalon.” Az előny megszerzése után a DAC magabiztosabban játszott, majd a harmadik találattal végleg eldöntötte a mérkőzést.

Gagua külön kiemelte az ellenfél hozzáállását is: „Le a kalappal a Kassa előtt, tíz emberrel is végig küzdöttek.” A DAC számára nem volt egyszerű feladat a domináns játék felépítése, mégis működött a türelem és a tempóváltás, ami végül győzelemhez vezetett.

A tabella élmezőnye szintén hozta saját mérkőzéseit, így a DAC-nak fontos volt tartani a ritmust. A támadó szerint a fókusznak továbbra is belül kell maradnia: „A legfontosabb, hogy magunkra összpontosítsunk, és ebben a jó ritmusban folytassuk.”

Az első bajnoki gólját Gagua családjának ajánlotta: „Ők folyamatosan támogatnak, minden meccset néznek… az elsődleges célom, hogy büszkévé tegyem őket.” A folytatásra pedig egyszerű tervvel készül: maradni ebben a formában, gólokkal és gólpasszokkal segíteni a csapatot, és – ahogy fogalmazott – „ha folyamatosan győzünk, én is boldog vagyok.”

Az eredeti interjút ITT olvashatja.

A rovat legfrissebb hírei