Az utolsó őszi forduló helycserét hozott a tabellán


Összefoglaló a Nyugat-Szlovákiai HUMMEL VI. Liga déli csoportjának 13. fordulójáról

fotó: Mátyusföldi Labdarúgó Akadémia / facebook

A Nyugat-Szlovákiai HUMMEL VI. Liga déli csoportjának 13.  egyben az ősz tolsó 
fordulója több rangadót és váratlan fordulatot is hozott, melyek közül a legnagyobb visszhangot a Mátyusföldi Labdarúgó Akadémia Felsőszeli/Tallós idegenbeli diadala váltotta ki. A fiatalos, lendületes csapat öt gólt rámolt be Illésházán, és ezzel nemcsak megelőzte riválisát, hanem három pont előnnyel fel is kapaszkodott a második helyre.

A tabella élén továbbra is magabiztosan menetel a Galánta B/Kismácséd, amely Jányok ellen hozta a kötelező győzelmet. A listavezető már az első percektől kézben tartotta a mérkőzést, és biztosan gyűjtötte be az újabb három pontot, ezzel elhódította az őszi bajnoki címet.

A forduló másik nagy különbségű mérkőzésén Nagypaka magabiztos győzelmet aratott a szomszédos Lég ellen. A vendégek már az első félidőben eldöntötték a találkozó sorsát, miközben a hazaiak továbbra sem találják a formájukat, és egy ponttal a tabella utolsó helyén várják a tavaszi folytatást.

A Csallóközcsütörtök–Csenke párharcban kétarcú mérkőzést láthatott a közönség: a hazaiak korán megszerezték a vezetést, de a vendégek a második félidőben fokozatosan visszajöttek a meccsbe, és a hajrában kiharcolták a döntetlent. Hasonlóan kiegyenlített küzdelem zajlott Nyékvárkonyban is, ahol a Nagyabony elleni összecsapás végül pontosztozkodással zárult.

A 13. fordulót követően tehát az élmezőnyben helycsere történt: a Mátyusföldi Akadémia fellépett a második helyre, Illésháza pedig visszacsúszott a harmadik pozícióba. Egy biztos ha a csapatok formája kitart akkor egy nagyon izgalmas tavaszi folytatásnak nézhetnek majd elébe

Eredmények:
Csallóközcsütörtök–Csenke 2:2
Lég–Nagypaka 1:4
Galánta B/Kismácséd–Jányok 3:0
Illésháza–Mátyusföldi Labdarúgó Akadémia Felsőszeli/Tallós 0:5
Nyékvárkony–Nagyabony 1:1

A rovat legfrissebb hírei