Fodrek: Nem a kapufák számítanak, hanem a gólok


Így látták a vezetőedzők a DAC–Zsolna mérkőzést

fotó: dac1904.sk

A vasárnap esti rangadó után két teljesen eltérő hangulatú edzői értékelés hangzott el a MOL Arénában. A Dunaszerdahely oldalán csalódottság, Zsolnánál elégedett mosoly – a 2:1-es vendégsiker után ez nem is meglepő.

A mérkőzés után Branislav Fodrek, a DAC vezetőedzője nehezen találta a szavakat. „Egy ilyen mérkőzés után természetesen nem lehetünk elégedettek. Más elképzelésünk volt róla, de ilyen a futball” – kezdte értékelését melyet a DAC honlapja idéz. A tréner szerint a csapat mindent megtett, mégis a kihagyott helyzetek döntöttek.

„Már többször elmondtam: nem a helyzetek, a kapufák vagy a labdabirtoklás számít, hanem a gólok. Ebben pedig a Zsolna volt a jobb” – fogalmazott Fodrek, aki szerint a találkozót elsősorban a saját hibáik döntötték el. „Súlyos hibák után bűnhődtünk. Utána is hatalmas nyomást gyakoroltunk, záporoztak a beadások, megvoltak a helyzeteink, de ha nyerni akarunk, gólokat kell szereznünk. Nem gyűjthetünk pontokat, ha ennyi helyzetet elpuskázunk.”

A sárga-kékek mestere ugyanakkor sportszerűen gratulált ellenfelének, és saját csapatát sem marasztalta el: „Most csak gratulálhatunk a Zsolnának, és magunkat okolhatjuk a vereségért. Együtt nyerünk és együtt is veszítünk.”

A vendégoldalon Pavol Staňo érthetően elégedettebben értékelt. „Érdekes mérkőzést láthattunk, rengeteg helyzettel, és elmondhatjuk, hogy ebből a hazaiak előtt adódott több” – kezdte a zsolnai tréner, majd hozzátette: „Jól kontrolláltuk a találkozót, és kontrákból akár további gólokat is szerezhettünk volna. Az első tíz percünk rendben volt, utána viszont a DAC átvette az irányítást, de sikerült ezt átvészelnünk.”

Staňo külön kiemelte a kétgólos Roginić teljesítményét, ugyanakkor elismerte, hogy a szerencse is melléjük állt: „Volt egy kis szerencsénk a kapufáknál, de ez is hozzátartozik a futballhoz. Ma nekünk volt szerencsénk, és ez is hozzájárult a győzelemhez.”

A zsolnai edző végül lezárásként annyit mondott: „Nem az én dolgom megítélni, igazságos volt-e a siker. Örülök a három pontnak, és annak, hogy a játékosaim mindent beleadtak.”

A rovat legfrissebb hírei