Új igazolás és egy vereség Somorján
Alulmaradt élvonalbeli ellenfelével szemben az STK Somorja.
A somorjai felnőtt futballcsapat legutóbb szombaton lépett pályára felkészülési mérkőzésen. Az ellenfél a Fortuna Ligában szereplő aranyosmaróti (Zlaté Moravce) ViOn csapata volt. A végeredmény már az első 45 percben kialakult. Az élvonalbeli csapat már a szünetben 2-0-ra vezetett. A második játékrészben Mezovský tizenegyesből szépíthetett volna, és bár az első próbálkozás be is ment, a bírók megismételtették a büntetőt, másodjára pedig nem talált kaput az STK játékosa.
"Az első félidő nem úgy sikerült, ahogy elképzeltük. Több minden hiányzott a játékunkból. A hazaiak állandóan nyomás alatt tartottak minket, nem tudtunk mit kezdeni a letámadásos taktikájukkal. A fordulás után cseréltünk és javult a játékunk. Jól kombináltunk, helyzeteink is voltak. Mezo először értékesítette a megítélt tizenegyest, de a játékvezető megismételtette a rúgást. Másodikra a kapu mellé küldte a labdát. Jó kiindulópont lesz a másodikfélidei teljesítménye" – nyilatkozta a klub weboldalán Juraj Baláž, a somorjaiak pályaedzőedzője.
Felkészülési mérkőzés:
FC ViOn Zlaté Moravce-FC STK 1914 Somorja 2-0 (2-0)
Gólszerzők: Kelemen 9., Hrnčár 34.
Az STK a napokban egy új igazolást is bejelentett. A huszonkétéves Denis Jančo az utóbbi két és fél évet Poprádon töltötte, most pedig Somorjára igazolt. A Trencsén neveltje a Fortuna ligában a 2014/15-ös idényben mutatkozott be, rövid ideig játszott a lengyel Górnik Zabrze csapatában is. "Annak ellenére, hogy fiatal játékosról van szó, sok tapasztalattal rendelkezik. Azt várjuk tőle, hogy úgy a pályán, mint az öltözőben is csapatunk vezéregyénisége lesz. Denis olyan játékos, aki tudja irányítani a játékot, illik a csapatunkba. Remélem, hogy erősségünk lesz" – mondta röviddel a szerződés aláírása után Horváth Csaba, a klub elnöke. A felek egyelőre fél évre kötelezték el magukat, amely egyezség kölcsönös elégedettség esetén egy évvel meghosszabbítható. A futballista az ősszel 15 bajnokin játszott a másodosztályban, 4 gól és 2 gólpassz fűződött a nevéhez.
"A somorjai klub a 2019-es idény végén keresett meg, azóta tartottuk a kapcsolatot. Az STK elnöke ismertette velem a klub projektét, A jövőmet befolyásolták a klub lehetőségei, a feltételek és a Dunaszerdahellyel folyó együttműködés. A célom, hogy segítsek a klubnak, hogy bennmaradjon a II. ligában. Bízom abban is, hogy a teljesítményemmel sikerül egy Fortuna-ligás csapathoz kerülnöm" – avatta be a klubhonlap olvasóit a döntésének hátterébe Denis Jančo.
Fotó: stksamorin.sk
Kövess minket facebook-on: