Hamar elfáradt Zsolnán a komáromi csapat
Komárom idegenben szenvedett vereséget a kosárlabda bajnokságban.
A vendégek nagyon jól kezdtek a zsolnaiak (Žilina) otthonában, már 11-22-re is vezettek az első negyedben. Duffyék lendülete viszont gyorsan alábbhagyott és a hazaiak már az első szünetre egy pontra felzárkóztak. A második tíz percben még volt egy rövidebb feltámadása a Duna-partiaknak, de a második félidőben már nem volt esélyük a sikerre. Végül 91-74-re győzött a Zsolna.
"Mindkét csapat nagy győzelmet aratott a előző fordulóban. Mindketten újra nyerni szerettünk volna. Nagyon nehéz meccs volt, aminek az elején jól kezdtünk. Elkaptuk a fonalat és előnybe kerültünk, de nem tudtuk lezárni időben a mérkőzést. A Zsolna a félidőig átvette a vezetést. A második két negyedben fáradtak voltunk, nem volt elég erőnk, hogy úgy fejezzük be a találkozót, ahogy terveztük. Egy jó meccs volt és büszke vagyok a játékosaimra, hogy végig küzdöttek" – olvasható a basketliga.sk portálon Molnár József, a komáromiak edzőjének értékelése.
Ladislav Stojanov így nyilatkozott: "Nehéz értékelni egy ilyen mérkőzést. Az első negyedben be tudtuk tartni az utasításokat, amelyeket előtte kaptunk. Utána elkövettünk néhány hibát és szétestünk. A félidőben azt mondtuk, hogy visszatérünk a megbeszélt rendszerhez, amivel elkezdtük a találkozót. Sajnos nem tudtuk ezt betartani. A Zsolna ekkor a saját játékát játszotta."
Szlovák férfi kosárlabda bajnokság, 27. forduló:
BK Slávia Žilina-MBK Rieker COM-therm Komárom 91-74 (26-27, 28-14, 21-19, 16-14)
Zsolna, 800 néző, v.: Tomašovič, Lamoš, Perečinský
Zsolna: Rožánek 23, Sapp 11, Wiggins 10, Merešš 9, Basabe 7 (Dickson 17, Jeftič 11, Hoferica 3, Ďuriš a Pažický 0)
Komárom: Bowman jr. 25, Duffy 23, Dukič a Stojanov po 5, Djordjevič 0 (Tratnik 8, Pipíška 6, Marchyn 2, Gabrijel 0)
Fotó: facebook.com/bkzilina; Silvia Turcerová
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: mbk-rieker-com-therm-komárno, kosárlabda, komárom, extraliga, sbl