Fodrek szerint a focit gólra játszák


Így látták a vezetőedzők a Szakolca – DAC mérkőzést

fotó: dac1904.sk

A DAC századik idegenbeli győzelmére készült, ám végül be kellett érnie egy ponttal Szakolcán. A találkozón két tizenegyes döntött: a hazaiak Bariš révén szereztek vezetést, majd Djukanović büntetőből egyenlített. A dunaszerdahelyiek emberelőnyben játszották végig az utolsó félórát, de a győztes gól már nem született meg – így 1:1-gyel ért véget a mérkőzés.

„Harcoltunk, de a futballt gólra játsszák”

A meccs után Branislav Fodrek, a DAC vezetőedzője csalódottan, de önkritikusan értékelt, melyet a klub honlapja idéz.

„Számítottunk rá, hogy a szakolcaiak agresszívan és szervezetten védekeznek majd, és nekünk fel kell vennünk velük a harcot” – kezdte a tréner, aki szerint csapata nem tudta kellően uralni az első félidőt. A sárga-kékek elveszítették a párharcok nagy részét, és a lecsorgó labdákat is rendre a hazaiak szerezték meg.

A szünetben Fodrek cserélt is, hogy frissítse a játékot: „Modestónak már volt egy sárgája, nem akartam kockáztatni a kiállítást, ezért hoztam be Mendezt. A második félidőben már jobban futballoztunk, megoldottuk a nehéz helyzeteket.”

A vezetést azonban a szakolcaiak szerezték meg, méghozzá büntetőből. „Mi szerettük volna belőni az első gólt, de ehelyett mi kaptuk. Ezután emeltük az iramot, kiegyenlítettünk, és emberelőnybe kerültünk – innen már csak az volt a kérdés, sikerül-e győzelemre fordítani a meccset” – mondta a vezetőedző.

A DAC-nak több helyzete is adódott, de a befejezések ezúttal pontatlanok voltak. „Több gólhelyzetünk is volt, amelyeket egy ilyen meccsen be kell lőnünk. A célunk a győzelem volt, harcoltunk, de a futballt gólra játsszák – ebben kell fejlődnünk” – foglalta össze Fodrek.

„Megérdemelt pont egy erős ellenféllel szemben”

A hazai szakvezető, David Oulehla elégedetten értékelte csapata teljesítményét. „Nagyon jó első félidőt játszottunk, taktikailag tökéletesen megoldottuk a feladatot. Nem engedtük a DAC-ot azokba a zónákba, ahol igazán veszélyesek” – mondta a szakolcai edző, aki szerint együttese bátran, fegyelmezetten védekezett, és több lehetőséget is kialakított.

A második játékrészben azonban mélyebbre szorultak, és a Dunaszerdahely fokozatosan átvette az irányítást. „Tizenegyesből megszereztük a vezetést, és 1:0-nál hittem benne, hogy meglesz a győzelem. Aztán jött a piros lap és az ellenfél büntetője – onnantól emberhátrányban nagyon nehéz volt tartani a döntetlent” – fogalmazott Oulehla.

A szakolcai tréner külön kiemelte csapata hozzáállását:
„Tíz emberrel egy ilyen erős rivális ellen hatalmasat kellett küzdenünk. Az áldozatvállalásunk és a szervezettségünk miatt megérdemelten szereztünk egy pontot.”

A rovat legfrissebb hírei