Gruber vezérként lépett elő a MOL Arénában
Interjú az osztrák támadóval, akinek a gólja és gólpassza is kulcsszerepet játszott a Trencsén elleni 4–1-es sikerben
fotó: dac1904.sk
Remek mérkőzésen vezette győzelemre a DAC-ot Andreas Gruber, aki a Trencsén elleni 4–1-es diadal egyik legfényesebb csillaga volt. Az osztrák támadó Klemen Nemanič vezető találatát készítette elő, majd maga is betalált, így rögtön két döntő mozzanat is az ő nevéhez fűződött. A teljesítményét a statisztikai portálok is elismerték: a flashscore 9,0-s, a Sofascore pedig 9,5-ös osztályzattal jutalmazta.
„Az első perctől kiválóan futballoztunk, nagyon magasan támadtuk le az ellenfelet. Több helyzetünk is volt, legalább egyet gólra kellett volna váltanunk. A kiállítás után komoly előnybe kerültünk, és végül egy remek mérkőzést zártunk. Mivel betaláltam és egy gólpasszt is kiosztottam, egészen biztosan ez volt az eddigi legjobb mérkőzésem a DAC színeiben” – fogalmazott Gruber a klub honlapján, aki a nyáron érkezett az Austria Wientől.
A 30 éves játékos gyorsan kulcsfigurává vált Dunaszerdahelyen. Mint mondta, különösen fontosnak tartja, hogy a tapasztaltabb futballisták segítsék a fiatal akadémistákat. Példaként emelte ki Udvaros Nathant és Karol Blaškót: „Rögtön a kezdetektől húzóemberként számolnak velem, de ez másokra is vonatkozik. Saját tapasztalatból tudom, milyen kihívásokkal szembesülnek azok a játékosok, akik felkerülnek az A-csapathoz, de mindenben igyekszünk a segítségükre lenni.”
Saját szerepéről is beszélt: bár korábbi klubjában irányítóként is futballozott, a DAC-ban szélsőként érzi magát a legjobban. „Legjobban a jobbszélen érzem magam, de középen, szabadabb szerepkörben is szívesen futballozom. A vezetőedző sokat segít edzéseken a helyezkedésben, így napról napra fejlődöm. Nagyon jól érzem magam Ramadan, Djukanović vagy Redzic mellett a támadósorban. Együtt győzünk és együtt veszítünk, látszik, hogy mindenki segíti a másikat.”
A Trencsén elleni győzelem nemcsak sporttörténeti pillanat volt számára – Gruber lett a DAC 210. élvonalbeli gólszerzője –, hanem érzelmi is. Első dunaszerdahelyi találatát családjának ajánlotta: „Tudják, hogy az elmúlt két hónap nem volt problémamentes, sokat utaztam és nem tudtam mindig velük lenni. Ezért is nagy öröm, amikor kijönnek a stadionba. Különleges alkalom volt számomra, hogy velük együtt élhettem át az első gólomat a DAC-ban.”
Az osztrák támadó lendülete újabb fontos építőkocka lehet a sárga-kékek szezonjában, amelyben a csapat továbbra is veretlenül áll a bajnokságban.
A teljes interjút ITT olvashatja.