A DAC-t megviccelte az újonc


Újabb nagycsapat botlott meg az újonc Eperjes otthonában

Fotó: dac1904.sk

A Niké Liga negyedik fordulójában a DAC idegenben lépett pályára először az idényben, ám a sároseperjesi újonc ellen nem tudta megszerezni a három pontot. A találkozó gól nélkül zárult, így a dunaszerdahelyieknek be kellett érniük az egy ponttal.

A vendégek az első félidőben fölényben futballoztak, több nagy helyzetet is kidolgoztak, háromszor a kapufát is eltalálták, de a szerencse ezúttal elpártolt tőlük. A hazaiak kapusa, Bajza többször is bravúrral hárított, miközben a Tatran lelkes játékkal igyekezett megnehezíteni a sárga-kékek dolgát.

A második félidő inkább a küzdelemről szólt: sok volt a szabálytalanság és az ápolás, emiatt megtört a játék ritmusa. A DAC sérülés miatt elveszítette Trusát, helyére Sylla érkezett, de ő sem tudott változtatni az eredményen. A hajrában ugyan próbált fokozni a nyomást a vendégcsapat, ám a fegyelmezett hazai védelem kitartott, így maradt a 0:0.

A döntetlen azt jelenti, hogy a Slovan után a DAC sem tudott győzni az újonc Eperjes vendégeként. Folytatás jövő héten a MOL Arénában, ahol a Trencsén látogat Dunaszerdahelyre.

Niké Liga, 4. forduló, Futbal Tatran Aréna
FC Tatran Prešov - DAC 1904 0:0
Játékvezetők: Dohál - Ferenc, Kuba
Nézőszám: 6254
Sárga lap: 54. Souček, 79. Regáli, 82. Balodis, 87. Šimko, ill. 59. Kacharaba, 63. Dukanović, 85. Mendez, 95. Udvaros

DAC 1904:
Filipe - Trusa (57. Sylla), Kacharaba (K), Nemanič, Mendez - Gruber (94. Udvaros), Tuboly, Blaško (57. Djukanović) - Redzic, Gagua (97. Gueye), Ramadan

A mérkőzés statisztikája:


Labdatartás: 33% : 67%
Lövések: kapura: 1:3 , mellé: 5:10
Szabadrúgás: 12:13
Szöglet: 7:3
Les: 0:1

A rovat legfrissebb hírei