Döntetlennel kezdte az új szezont a DAC
Hiába a mezőnyfölény és a több lehetőség, a sárga-kékek csak döntetlent játszottak a Nagymihály ellen a Niké Liga első fordulójában
fotó: DAC / facebook
Nem a várakozások szerint indult a 2024/25-ös idény a DAC számára, hiszen a MOL Arénában lejátszott szezonnyitón nem sikerült győzelemmel rajtolni: a nagymihályi Michalovce elleni mérkőzésen 1:1-es döntetlen született. A csallóközi csapat ugyan mezőnyfölényben játszott, de ez csak egy pontot ért.
Az idény első bajnokiján meglepetésként Filipének szavazott bizalmat a kezdőben Branislav Fodrek, míg a nyári érkezők közül csak Nemanic kapott helyet a kezdő tizenegyben. A lelátók sem teltek meg, a hivatalos adatok szerint valamivel több mint négyezren voltak kíváncsiak az idénynyitóra – érzékelhetően hatott a Konferencialigából való kizárás utáni csalódottság.
A DAC aktívan kezdett, kilenc perc után már komolyabb lehetőség adódott Sylla előtt, de nem sikerült érvényesíteni a fölényt. A vendégek ritkán jutottak el a hazai kapuig, ám a 39. percben mégis megszerezték a vezetést: egy szöglet utáni kavarodásból Cottrell lőtt a hálóba (0:1). Két perccel később Trusa ziccerben hibázott, így hátrányban vonultak a felek a szünetre.
A második játékrészben Fodrek sokáig nem változtatott, az első cserékre egy óra elteltével került sor: ekkor állt be Gagua és Gruber, akik új lendületet hoztak. A 67. percben jött az egyenlítés: Kapanadze beadását Djukanovic fejelte be (1:1). A hajrában mindkét kapu előtt akadtak lehetőségek – Kapanadze löketét bravúrral védte Lukáč, míg a másik oldalon Musák veszélyeztetett.
A DAC hiába próbálta növelni a nyomást a végén, nem jött az áttörés. Gagua esése után a VAR sem ítélt tizenegyest, így maradt a döntetlen. Bár a játék több szakaszában fölényben futballoztak a sárga-kékek, a pontvesztés figyelmeztető lehet a szezon elején.
A következő bajnokira augusztus 9-én kerül sor, akkor a Rózsahegy látogat Dunaszerdahelyre. A jövő heti Kassa elleni mérkőzést ugyanis elhalasztották.
Niké liga, 1. forduló
FC DAC 1904 - MFK ZEMPLÍN MICHALOVCE 1:1 (0:1)
Gólszerzők: 39. Cottrell 0:1, 67. Djukanović 1:1
Játékvezetők: Gemzický - Vitko, Kuba, 4 075 néző
Sárga lap: 51. Dzotsenidze, 87. Bednár, 90+5 Zubairu
DAC: Filipe - Kapanadze, Kacharaba (K), Nemanič, Mendez (84. Modesto) - Tuboly (61. Gruber), Bajo, Djukanović - Ramadan, Trusa (84. Blaško), Sylla (61. Gagua)
Statisztika:
Labdatartás: 61% - 39%
Lövés: kapura 4:5, mellé 7:2
Szabadrúgás: 16:12
Szöglet: 5:2
Les: 2:1